Utolsó esély? A Katolikus Rádióval mérkőzik a Sláger


Újabb esélyt kaphat a Sláger Rádió, igaz nem országos sugárzásra. Ha nyer, akkor is csupán Budapesten és környékén lesz fogható a csatorna.

Megpályáztatja az utolsó szabad fővárosi rádiófrekvenciát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - döntött az egyik tag közlése szerint szerdán a médiahatóság. Az információ szerint már meglévő, de vételi lehetőségeiket javítani kívánó adók is versenybe szállhatnak a 92,9 MHz-es hullámsávért, számolt be az MTI.

Tavaly december közepén - még a 2008 végéig tartó frekvenciamoratórium lejárta előtt - határozott úgy a médiahatóság, hogy oly módon pályáztatja meg a hullámsávtartományt, hogy azért versenybe szállhasson a Magyar Katolikus Rádió is. A műsorszolgáltató kérését méltányolva ugyanis úgy döntöttek, hogy vételi minőségjavítás érdekében is lehessen indulni a pályázaton.

Piaci pletykák szerint a befutó a Katolikus Rádió vagy a közelmúltban az országos frekvenciájától megfosztott Sláger Rádió lehet. Ez utóbbit azzal magyarázzák, hogy az ORTT novemberi döntését követő meglehetősen nagy, negatív nemzetközi sajtóvisszhang, és az amerikai képviselőház elmarasztaló határozata után könnyen lehet, hogy az ORTT pártdelegáltak kicsit kozmetikáznák a dolgokat, és kárpótlásul megkapja a sugárzási lehetőséget az adó.

Az elmúlt hetekben született ellentmondásos tulajdonosi döntések is mutathatnak ebbe az irányba, hiszen a Sláger Rádió amerikai tulajdonosa, az Emmis Corporation november 20-án még azt közölte, hogy nem kívánja folytatni az analóg műsorszolgáltatást Magyarországon. Akkor azzal indokolták kivonulásukat, hogy "Magyarország egy olyan állam, ahol ilyen helyzet kialakulhat". A dühös döntés előzményeként a Sláger két nappal korábban 12 év után távozott hazai éterből, miután az econet-csoporthoz tartozó FM1 Konzorcium nyerte el a nagyobbik vételkörzetű, potenciálisan a lakosság 81 százalékát elérő országos kereskedelmi rádiós frekvenciát. Ezt követően a Slágerrel hírbe hoztak minden budapesti frekvenciával rendelkező csatornát, és az érintettek is megerősítették, hogy a Roxy és a Sláger tulajdonosai között előrehaladott tárgyalások folytak.

Egy bő héttel később ugyanakkor a Sláger tulajdonosai hirtelen meggondolták magukat, és mégis azt szeretnék, hogy a rádió hódítsa vissza népes hallgatóságát, vagyia nem vonulnak ki Magyarországról. Az Emmis és partnerei azon dolgoznak, hogy ismét fogható legyen a magyar éterben az adó. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy népes és hűséges hallgatóságunk minél előbb visszakapja a Sláger Rádiót – ez állt az Emmis International közleményében.

A fenti információkat összerakva – és feltételezve, hogy nem akvizíció útján szerez mégis frekvenciát a cég – nem teljesen alaptalan azt feltételezni, hogy háttéralku eredményeként születhet döntés.

Az utolsó szabad fővárosi frekvenciát korábban, műsorszolgáltatási jogosultságának lejártáig, a Rádió Deejay használta. A csatorna 2006-ban adta vissza a frekvenciát, miután nem sikerültek azok a tervek, hogy országos csatornává váljanak, és az adóra sem találtak vevőt. Ezt követően tavalyelőtt nyáron tizenegyen pályáztak erre a sávra, de három pályázó anyagát szeptemberben érvénytelennek minősítette a médiahatóság.

Az utolsó körbe jutott két pályázó közül - tavaly februárban - nem tudott választani az ORTT, amely így eredménytelennek nyilvánította a versenyt, majd a digitális átállásról szóló törvény módosítása 2008-ra frekvenciamoratóriumot rendelt el.

Menedzsment Fórum 




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.