Üvegbeton-ügy: Kókával tárgyalt csütörtökön a feltaláló


Felmérjük azokat a lehetőségeket, amelyekkel segíteni tudunk egy magyar feltalálónak szabadalma megvédésében - mondta el az mfor.hu-nak Ábrahám Gergely, a gazdasági minisztérium szóvivője, miután Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter megbeszélést folytatott Losonczi Áronnal, az üvegbeton feltalálójával. A tárgyalás résztvevői egyelőre szűkszavúan nyilatkoznak a részletekről. A minisztérium és a feltaláló közötti együttműködés még az elején tart, a segítségnyújtás pontos részletei majd csak ezután fognak kialakulni - mondták a tárcánál.

Losonczi Áron és a Litracon - Mfor.hu montázs

Tudom, hogy az igazság nálam van - mondta az Mfor.hu-nak Losonczi Áron. Véleménye szerint a minisztériummal folytatott megbeszélés után olyan folyamat kezdődhet el, ami remőlhetőleg jó hatással lesz a szabadalomvédelmi ügyre. "Sajnos egy nagyon hosszú folyamat elején vagyunk, és azt csak remélni tudom, hogy a tervezett intézkedések felgyorsítják az ügy lezárását" - mondta a feltaláló.

A részletek még nem nyilvánosak

A segítségnyújtás részleteiről a minisztérium sem sokat árult el. "Még csak az elején vagyunk egy folyamatnak, egyelőre mi is felmérjük a lehetőségeinket, azt, hogy miben működhetünk együtt a feltalálóval" - közölte lapunkkal Ábrhám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője. Így arra a kérdésre sem válaszolt, hogy pénzügyi támogatást nyújtanak-e Losonczi Áronnak az ügyintézéshez, vagy esetleg szervezési segítséget nyújtanak a feltalálónak - azaz akár a németországban dolgozó kormányalkalmazottak segítenek be a helyi ügyek elintézésébe.

Idén nyáron derült ki, hogy a HeidelbergCement nevű német építőipari cég a Losonczi Áronéhoz nagyon hasonló optikai szálas, fényáteresztő építőanyaggal, úgynevezett üvegbetonnal lépett piacra. A magyar feltaláló termékének márkaneve Litracon, míg a németek Lucconnak hívják saját terméküket.

Heidelberg a Népszabadságnak nyilatkozva váltig állította, hogy ők nem lopták el Losonczi Áron ötletét, egyszerűen arról van szó, hogy a vállalat is foglalkozott optikai szálas fényáteresztő anyagokkal, és mostanra érett meg a helyzet arra, hogy piacra is lépjenek a termékkel. Losonczi Áron azonban ezt nem hiszi el, és szerinte az bizonyítja legjobban igazát, hogy a cég tárgyalt vele, amire nem lett volna szükség, ha saját termékkel kísérleteznek. A szabadalmaztatáshoz kapcsolódó eljárások megindításakor sem merült fel, hogy másnak esetleg már van a magyar feltalálóéhoz hasonló technológiával előállított üvegbetonja.

Nagy durranás volt

Az üvegbeton és feltalájónak pályafutása igazi sikertörténetnek indult. Losonczi Áron még egyetemista korában, Svédországban kezdett foglalkozni az optikai szálas építőanyag terveivel. Amikor a tervek alapján látszott, hogy az új eljárással készülő fényáteresztő beton "nagy durranás" lesz, a fiatalember ugyancsak Svédországban el is indította a szabadalmi eljárást.

A nagy durranás nem maradt el: hogy csak a legjelentősebb eseményt említsük, a magyar feltaláló ötletét 2004-ben az amerikai Time magazin az év legjelentősebb találmányaként jellemezte. A szabadalom hasznosításáról is kezdődtek tárgyalások több céggel, köztük a Heidelberg építőipari vállalattal is. Ezek a megbeszélések tűntek a legkecsegtetőbbnek Losonczi Áron számára, egészen addig, amíg a tárgyalások a cég "belső átszervezésére" hivatkozva meg nem szakadtak. Azután jött a hidegzuhany: a cég néhány hónap eltelte után saját fényáteresztő betontermékkel jelent meg a piacon, amely kísértetiesen hasonlít a magyar feltaláló üvegbetonjához.

Ami biztos: a szabadalomvédelmi eljárás folyamatban van, bár az iparjogvédelmi papírok még nincsenek teljesen Losonczi Áron kezében. A fiatalember viszont eltökélt abban, hogy megvédi találmányát.

L. Nagy Gábor

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.