Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Üzleti ajándék: szívből jön, de zsebre megy
Az év vége az üzleti ajándékozás szokásos időszaka. Sok cég azonban nincs tisztában azzal, milyen fogásokkal lehet csökkenteni az emiatt rá háruló adóterheket. Az mfor.hu tanulmánya erre ad tippeket.
Az üzleti ajándékozásra rendelkezésre álló keret a vállalkozás adóévi statisztikai átlagos állományi létszámától függően változik.
Üzleti ajándék: maximum 10 ezer forintig
Ugyan ebbe a tevékenységben személyesen közreműködő tagok is beleszámítanak, az üzleti ajándékokra fordítható keret mégsem nevezhető bőségesnek. Az üzleti partnerek száma viszont
jelentős. Mivel mára szokássá vált az év végi ajándékozás, így kellemetlen, ha valaki nem tudja viszonozni a partnereitől kapott ajándékot.
Az ajándékozás üzleti szemszögből
Az üzleti ajándék törvény szerint nem haladhatja meg a 10 ezer forint egyedi értéket. Amennyiben az mégis több ennél, akkor - ha magánszemély kapja - természetbeni juttatásról, illetve - ha egy vállalkozás a címzett - térítés nélküli átadásról beszélünk.
Az ellenőrzési gyakorlat az üzleti ajándékot a magánszemélyhez kapcsolja, ezért a vállalkozás részére adott üzleti ajándék fogalma ilyen szempontból nem értelmezhető. Annak adómentes kerete az átlagos állományi létszám megszorozva 5 ezer forinttal. Ebből azonban általában kevés 10 ezer forint egyedi értéket meg nem haladó üzleti ajándékot lehet kigazdálkodni. Az adott keretet meghaladóan üzleti ajándékra fordított összeg már adóköteles: 44 százalékos személyi jövedelemadó és 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás terheli. Tehát minden 100 forintnyi kereten felüli ajándékra 55 forint többlet ráfordítást is számításba kell venni. Igaz, mind az arra költött összeg, mind pedig az ehhez kapcsolódó járulékok a vállalkozás érdekében felmerülő költségnek minősülnek, vagyis a társasági adó alapját csökkentik.
Kiválthatjuk az üzleti ajándékot[ajanlo=1391][igazitas=right/]Nyilvánvalóan többen szeretnének kevesebb terhet viselni az ajándékozás esetében. Ezért érdemes alkalmazni a csekély értékű ajándék intézményét, amely - megfelelő alkalmazás esetén - felhasználható az év végén esedékes üzleti ajándék kiváltására is. Ez akkor lehetséges, ha az üzleti ajándék bruttó értéke 2005-ben nem haladja meg az 5.700 forintot, illetve ha ezt a küldő csekély értékű ajándékként tartja nyilván. Ennek mikéntjéről a személyi jövedelemadóról szóló törvény nem rendelkezik, ezért a nyilvántartás módját a vállalkozóknak maguknak kell szabályozniuk. Ennek módját célszerű írásba foglalnia, s így ez része lesz a számviteli politikának.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







