V4: közös területfejlesztési dokumentum


Egységes közép-európai területi tervezési és fejlesztési dokumentumot írtak alá a visegrádi négyek (V4) - Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország -, valamint Románia és Bulgária fejlesztési miniszterei és vezetői hétfőn Budapesten.

Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az aláírást követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a dokumentumban a területfejlesztési kérdéseken belül az ágazati politikák hatékonyabb összehangolására, a városi és vidéki együttműködés ösztönzésére, illetve a határokon átnyúló kapcsolatok fejlesztésére koncentrálnak.

Olyan dokumentum jött létre, amely hozzájárul az európai integrációs törekvések erősítéséhez - mondta Varga István. Kiemelte, hogy a területi együttműködés és koordináció a jövőben is fontos szerepet fog játszani az európai integráció elősegítésében, és az országok ennek megfelelően kívánnak együttműködni a jövőben.   Az országok megállapodtak abban is, hogy az együttműködés - uniós tagságtól függetlenül - kiterjeszthető más szomszédos államokra is - jelezte.

Varga István emlékeztetett arra, hogy Magyarország kezdeményező szerepet vállalt a Duna-stratégia kidolgozásában, így ez a következő állomása a V4-ek, valamint Románia és Bulgária együttműködésének. A miniszteri következtetések között szerepel, hogy az aláírók kötelezettséget vállalnak arra, hogy a nemzeti területfejlesztéssel összefüggő dokumentumok felülvizsgálata során figyelembe veszik az együttműködés során eddig elért eredményeket. Az országok ezenkívül tájékoztatják egymást a dokumentumokban végrehajtott, valamint a területfejlesztési politikával összefüggő módosításokról. Megállapodtak abban is, hogy elkészítik a V4-ek, valamint Románia és Bulgária közös, európai kitekintésű területfejlesztési stratégiáját.

A dokumentum kidolgozását koordináló Csehország fejlesztési minisztériumának helyettes vezetője, Petr Osvald a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a dokumentumot nemzeti és európai szinten egyaránt hasznosítani lehet a gazdasági érdekérvényesítés területén.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.