Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Vádat emelt a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója ellen az ügyészség
Vádat emelt a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társa ellen az ügyészség a társaság gazdálkodásával kapcsolatos büntetőügyben - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.
"A Fővárosi Főügyészség kiemelt és gazdasági ügyek osztálya vádat emelt K. Lajos és hét társa ellen a Főtáv Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos büntetőügyben, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt" - írta a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A vádirat lényege szerint K. Lajos a tagok megtévesztésével rábírta a Főtáv Zrt. igazgatóságát, hogy adja hozzájárulását a K. György vádlott által vezetett Csepeli Hőszolgáltató Kft. megvásárlásához, amely nem rendelkezett engedéllyel közületi hőszolgáltatási tevékenység kifejtésére és érvényes hőszolgáltatási szerződése sem volt a csepeli "R." lakóparkkal mint társasházzal.
A jóváhagyás alapján a Főtáv Zrt. - K. Lajos vádlott által aláírt szerződéssel - 2008. március 13. napján 180 millió forintért megvásárolta a kft.-t, amelynek azonban sem anyagi lehetősége, sem technikai tudása nem volt a társasház fűtési rendszerének kiépítésére. "A szerződés megkötésével a felek célja az volt, hogy anyagi fedezetet nyújtsanak a Gy. Zoltán vádlott által vezetett Csepeli Lakásfejlesztő Zrt. részére a fenti lakópark kivitelezési munkálatainak befejezésére, melyet likviditási problémái miatt a zrt. a vállalt határidőben és műszaki tartalommal nem tudott átadni" - írta az ügyészség.
Az ügyészség szerint K. Lajos a fenti cselekményével – Gy. Zoltán és K. György segítésével – ténylegesen 120 millió forint kárt okozott a Főtáv Zrt.-nek.
A fentieken túl K. Lajos 2007 novemberében indokolatlan és aránytalan díjszabást tartalmazó reklámszerződést kötött a káposztásmegyeri jégcsarnok üzemeltetőjével annak ellenére, hogy az adott időszakra vonatkozóan már volt létező reklámszerződése a jégcsarnok legnagyobb bérlőjével. Ezzel a vádlott a Főtáv Zrt.-nek 24 millió forint vagyoni hátrányt okozott - olvasható a közleményben.
Ezeken túl K. Lajos 2008 júniusában "szakmai elvárások és hasznosítási cél nélküli" szerződést kötött a K. Miklós vádlottal a Főtáv Zrt. 2007 július és 2008 május hónapja közötti sajtómegjelenéseinek elemzésére, annak ellenére, hogy a Főtáv Zrt. saját kommunikációs igazgatósága is képes lett volna a feladatot elvégezni. A vádlott cselekményével 3 millió forint vagyoni hátrányt okozott a Főtáv Zrt.-nek.
A közlés szerint az ügyben valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.
A bírósági eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja majd le.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









