Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Vagyonosodási vizsgálatok: lehetetlent kér az APEH?
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vagyonosodási vizsgálatok felfüggesztését kezdeményezte a napokban Szikora János APEH-elnöknél, miután számos ponton visszásságokat állapított meg az adóhatóság gyakorlatában. A legtöbbet kifogásolt pontok között szerepel az adóhivatal becslési gyakorlata, a nyaralási és egyéb szokásokról szóló kérdőívek kiküldése, valamint az iratok elévülési határidőn túli megőrzésének kötelezettsége. Mfor.hu háttér.
APEH: A sorok közt is olvasunk! (Mfor-montázs) Általános probléma, hogy az adóhatóság jogköre nincs kellően szabályozva. Így például nem rendelkezik megfelelő törvényi felhatalmazással ahhoz, hogy az adóellenőrzés során adatokat kérjen a jövedelmek felhasználásáról - például arról, hogy az érintett adózó hol, mikor és legfőképp miből nyaralt vagy vásárolt személygépkocsit az elmúlt öt évben, hívja fel a figyelmet Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Az APEH márpedig évente mintegy 10 ezer adózónak küld vagyonnyilatkozatnak minősülő kérdőívet, holott ezt a passzust az Alkotmánybíróság már 1993-ban megsemmisítette.
"Bár ez a létszám nem tűnik egetverően nagynak, az ily módon megállapított adóhiány, amelynek összege fejenként mintegy 7-9 millió forintra rúg, fájdalmasan magas” – mondta el az mfor.hu-nak Halász Zsolt, az Országgyűlési Biztos Hivatalának jogi referense.
Az adóhivatal egyébként 2007-től növelte drasztikusan a vagyonosodási vizsgálatok számát, amikor is komoly harcot indított a feketegazdaság ellen. Míg korábban az adóhivatal évente néhány száz ilyen jellegű vizsgálatot végzett, addig 2007-ben és 2008-ban összesen közel 20 ezer vizsgálatot folytatott le, a feltárt adókülönbözet több mint 70 milliárd forint volt.
Néha a személyes szférába is beavatkozik az APEH
Több panaszos szerint az általános életvitellel kapcsolatos költségek meghatározásánál az adóhatóság statisztikai adatokra hivatkozva tesz megállapításokat, amelyek nem minden esetben vannak összhangban a panaszos tényleges életkörülményeivel. Mások viszont azt kifogásolják, hogy az adóhivatal a vagyonosodási vizsgálat során a személyiségi jogokat is érintő információkat gyűjtve beavatkozik a privát szférába, így különösen, amikor a közös háztartásban élőkre is kiterjeszti az ellenőrzést.
Az ombudsman álláspontja szerint komoly alkotmányossági veszélyeket rejt magában az előzetes becslések gyakorlata is, amelyet mindössze egyetlen mondat szabályoz a törvényben. Miután a becslésnél megfordul a bizonyítási teher, sok érintett képtelen bizonyítani, hogy legális forrásból származik a jövedelme. Ennek ékes példája, ha korábbi készpénz-megtakarításunkat használtuk fel nyaralónk megvásárlásához, amit az APEH nem fogad el magyarázatként. De az öt évnél régebbi banki kivonatokat, valamint az ingatlanra vonatkozó részletes dokumentumokat sem mindig egyszerű elővarázsolni, közölte Halász Zsolt.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa figyelmeztet továbbá, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot, a jogbiztonságot csorbítja, ha az APEH - előzetes tájékoztatásával ellentétben - vizsgálja az iratmegőrzési kötelezettségen kívül eső, már elévült időszakot és ehhez az igazolásokat, bizonyítékokat az adózóktól várja.
Az ombudsman sürgeti, előzzék meg, hogy a vagyonosodási vizsgálatok a kapcsolódó ellenőrzések miatt elhúzódjanak, miután felmerült olyan kifogás is, hogy az adóhatóság azokkal korlátlanul ki tudja nyújtani az eljárás befejezését.
A tárca szerint minden rendben van
Az ilyen visszásságok elkerülése érdekében a biztos kezdeményezte az APEH elnökénél az adózói kötelezettségeket taglaló tájékoztatás, valamint az ellenőrzések gyakorlatának felülvizsgálatát, a megfelelő jogalap megteremtéséig pedig a vagyonosodási vizsgálatok felfüggesztését. Javasolta továbbá Veres János pénzügyminiszternek, hogy gondoskodjon a megfelelő törvényi alapok meghatározásáról, figyelembe véve az ombudsmani vizsgálat megállapításait.
A Pénzügyminisztérium (PM) azonban azt a választ adta a megkeresésre, hogy "a vagyonosodási vizsgálatok jogszabályi háttere alapvetően rendezett, az APEH számára a jogszabályok egy évtizede biztosítják azok feltételeit” – áll a tárca közleményében. Az egyúttal arra is kitér, hogy amennyiben Szabó Máté javaslatai alapján a minisztérium szükségesnek lát jogszabályi változtatást, akkor azt haladéktalanul kezdeményezni fogja.
Erre azonban elég kevés az esély, tekintve hogy a tárca fontosnak ítéli a vagyonosodási vizsgálatokat. Álláspontjuk szerint ez az egyik legeredményesebb hatósági eszköz az adóeltitkolás visszaszorításához. A PM szerint az eljárások során érvényesül a jogbiztonság követelménye, és nem sérül a tisztességes eljáráshoz való jog.
"Az APEH elnökéhez továbbított jelentést részben hivatalból, részben állampolgári panaszok apropóján állítottuk össze" –mutatott rá Halász Zsolt. Egyúttal hangsúlyozta, hogy idáig összesen két alkalommal keresték meg Szikora Jánost, amelynek során mintegy harminc kérdést intéztek a hivatal fejéhez. Ebben arra keresték a választ többek között, hogy mi alapján választják ki az ellenőrzés alanyait, vagy mikor nem tekinthető "életszerűnek" az adózó életvitelével kapcsolatos kiadás.
Miután a legutóbbi megkeresés az esetleges jogszabály-módosítás szükségességét is felveti, a hivatal 60 napon belül várja az APEH elnökének, valamint a pénzügyi tárcának a válaszát. Ebből megtudhatjuk, hogy részben vagy egészben elfogadják-e az érintettek az ombudsman indítványait, avagy elutasítják azokat, emelte ki Halász Zsolt.
A jogi referens hozzátette: az ombudsmannak nem az a célja, hogy kedvező helyzetbe hozza az adócsalókat, hanem sokkal inkább az, hogy egy jogállamban ne érje hátrány azokat, akik a szabályok szerint járnak el adózási kötelezettségük teljesítése során.
Simon Rita

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









