Válik a két autóipari óriás - az esztergomi motor az ok


Két évig tartó kapcsolat után a Suzuki hétfőn bejelentette, hogy szakítani kíván a Volkswagennel (VW). A viszony az Esztergomban készülő SX4-es típus gyártása körül kirobbant vita miatt romlott meg végletesen, a VW azonban egyelőre nem kívánja feladni az együttműködést.

Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!
Számoltassa ki, mennyit tud spórolni flottáján!

Vegyen részt az mfor.hu október közepén megrendezésre kerülő "Büdzsébarát autóflotta" című konferenciáján és partnereink segítségével megtudhatja, hogy milyen költségcsökkentési lehetőségek kerülték el eddig figyelmét.

Osamu Suzuki, a japán autógyártó elnök-vezérigazgatója közleményében felajánlotta a VW-nek, hogy megvásárolja a német cég 19,9 százalékos Suzuki-részesedését, és értékesíti számára a Suzuki tulajdonában lévő 1,5 százalékos VW-részesedést. 

A cégek 2009-ben kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást, amelyet kereszttulajdonlási konstrukcióval erősítettek meg. A VW 2,3 milliárd dollárt fizetett a Suzuki 19,9 százalékáért. Ennek értéke jelenleg 2,2 milliárd dollár, míg a Suzuki 1,5 százalékos VW-részesedése nagyjából 950 millió dollárt érhet - írta hétfőn a Reuters hírügynökség. 

Indul a Tőzsde GP!
Indul a Tőzsde GP!

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!

A VW azt remélte az együttműködéstől, hogy terjeszkedhet az indiai piacon, míg a Suzuki arra számított, hogy hozzájuthat olyan hibrid és dízel technológiákhoz, amelyeket egyedül, csupán a saját forrásaira támaszkodva nem tudna kifejleszteni. 2009 óta azonban egyetlen közös projektet sem indítottak, idén júniusban pedig a Suzuki úgy döntött, hogy az olasz Fiattól vásárol motorokat az Esztergomban gyártott SX4-hez. 

A VW vasárnap közleményben szerződésszegésként értékelte a döntést, és felszólította a Suzukit, hogy "néhány hét alatt" rendezze a helyzetet. A Suzuki elnök-vezérigazgatója erre válaszul ajánlotta fel az megállapodás felmondását és a kereszttulajdonlás megszüntetését. 

A VW egy újabb közleményen leszögezte, hogy nem áll szándékában a Suzuki részvénycsomag értékesítése, és az együttműködés folytatására kérte a japán partnert, a Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint azonban a német cégnek nemigen maradt választása, és csak idő kérdése, hogy mikor szűnik meg a sikertelen kapcsolat.
 
MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot Raiffeisen: a kormányzati cikk-cakkok rángatják a gazdaságot

Az elmúlt két évet hatalmas lendülettel vitte végig a gazdaságpolitika, igazán aktív időszak áll mögöttünk - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében. A szakemberek félidőben próbáltak mérleget vonni a kormány eddigi tevékenységéről.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.