Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Válságjelenségek összetevői - hogyan tovább?
A válságok bármilyen szervezet életében előfordulhat, legyen az gazdasági vagy társadalmi. A válságok okainak ismerete alapja lehet azok kezelésének.
Közelebbről konkrét érvényesülését tekintve minden egyes válság sajátos és egyedi. Ezért részleteiben is megfelelő és fő vonásaiban különálló kommunikációs stratégiát kíván meg. Feltárható mégis
négy olyan elem, amely közös minden válságban. A hozzáértő szakembereknek ezeket meg kell ismerniük ahhoz, hogy igazán felismerhessék és körülhatárolhassák a válság meghatározó mozzanatait és
mondanivalóját (üzenetét), elsősorban saját maguk és szervezetük számára.
A kiváltó (indító) ok
Nem véletlenül nevezik angol nyelven a válság indító okát ugyanúgy, mint a lőfegyvernek azt a részét, amely célszerű működésbe hozza az egész szerkezetet, vagyis ravasznak (trigger). Minden
válságnak van ilyen indító oka, amely a lőfegyver ravaszához hasonlítható az okok és okozatok láncolatában és hatásmechanizmusokban. Ez általában valamilyen nem várt esemény, amely drasztikus
módon megváltoztathatja az emberek felfogását a válságba került szervezetről. A komputernek például a lehető legegyszerűbb, legkisebb meghibásodása már veszélyes lehet az egész géprendszer
működésére, és kockáztathatja valamely kereskedelmi hálózat, üzleti szervezet fogyasztói számláinak pontos áttekintését.
Ha egy alapítványhoz rendszeresen hozzájáruló tag elköltözik városából, szükségszerűen magával viszi a bankszámlájáról átutalandó összeget. Ha megjelenik egy vizsgálatot végző személy valamely
hivatalos intézményből, meghökkentő kérdések feltevésével kezdheti munkáját. Minden ehhez hasonló eset, illetve hozzákapcsolódó forgatókönyv formájában rögzíthető eseménysorozat elindíthat
(éppúgy, mint a puska ravaszának meghúzása) különféle hatásokat, visszahatásokat, egymást követő érdeklődési és vizsgálódási folyamatot az adott szervezeten belül és a külső partnerekben.
A fenyegetettség megjelenése
Amikor a válságot jelző eseménysorozat elindul, akkor a szakembereknek már meg is kell határoznia a jellegét és súlyosságát annak a fenyegetettségnek, amely érinti az adott szervezetet. Emberi
életek kerülhetnek veszélybe, Vagyontárgyak vagy maga a természeti környezet kerülhetnek kockázatos és bizonytalan helyzetbe. Pénzügyi veszteségek válnak valószínűvé. Ilyenkor éppen a válságba
került szervezet imázsa sérülhet meg. Ilyen és hasonló fenyegetettség legtöbbször gyors, határozott és előrenéző, gyakran kompromisszumos megoldásokat igényel.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







