Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Változások az OTP Banka Slovensko menedzsmentjében
Az OTP Banka Slovensko (OBS) a.s. felügyelő bizottsága - az OTP Bank Nyrt. tulajdonosi jóváhagyásának megfelelően - Zita Zemkovát nevezte ki a szlovákiai hitelintézet vezérigazgatójává, 2010. május 1-jei hatállyal, aki egyben az igazgatóság elnöki tisztét is ellátja - közölte hétfőn az OTP.
Az OTP részvényesei 101,72 forint osztalékot kapnak
Tárgyalásokon puhítaná a tranzakciós adót az OTP
OTP: 33,4 milliárdos a végtörlesztés végső számlája
Nem emeli Csányiék fizetését az OTP
Erdei Tamás és Gresa István az OTP igazgatóságának új tagjai
Megszavazták a 100 forintos OTP-osztalékot
Zita Zemková a közlemény szerint egyetemi tanulmányai befejezése óta a pénzügyi szektorban tevékenykedik. Az Investičná a Rozvojová Banka, a.s.-hez, az OBS jogelődjéhez 2001-ben csatlakozott, 2002 augusztusától az OBS igazgatóságának tagja, valamint a pénzügyi és treasury divízió vezetője, január végétől pedig megbízott vezérigazgatóként irányította a bank munkáját.
Az OBS korábbi elnök-vezérigazgató, Kelecsényi Ernő határozott idejű megbízatása 2010. január 24-én lejárt, munkaviszonyát az OTP Bank vezetése közös megegyezéssel megszüntette. Az OBS a tavalyi évet 6,4 milliárd forint feletti veszteséggel zárta, amit az OTP éves jelentése a működési eredmény 18 százalékos csökkenésével valamint a 9 milliárd forintra emelkedő hitelkockázati költséggel magyaráz. Az OBS hitelállománya 2008-hoz képest 13, betétállománya 4 százalékkal csökkent, az utóbbin belül a retail betétek ugyanakkor 3 százalékkal növekedtek. Az OBS-nél a múlt évben jelentős szervezeti változásokra került sor: az alkalmazottak száma 132 fővel (18 százalékkal), 607 főre csökkent, 12 értékesítési központot bezártak. Az OTP szívesen akvirálna azokon a piacokon, ahol kicsi az üzemméret, így Szlovákiában is - jelentette be Csányi Sándor elnök-vezérigazgató nemrég.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









