Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Így változik a természetbeni juttatások adózása
Ugyan komoly szakmai vita előzte meg, ám végül több, korábban adómentes juttatás után is fizethetne a munkaadó, amennyiben azokkal kívánja motiválni dolgozóit. A változások többsége hátrányos, ám itt is vannak kivételek.
Üdülési csekk, kultúra utalvány
2010. január 1-től az éves minimálbér mértékéig - ami 73500 forint lesz 2010-ben - juttatott üdülési csekk, üdülési szolgáltatás valamint művelődési intézményi szolgáltatás után kedvezményes, 25 százalék mértékű közteher fizetendő, hívta fel a figylemet Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere.
Az éves minimálbér mértékéig juttatott üdülési csekk és művelődési intézményi szolgáltatás 2009. december 31-ig adómentes természetbeni juttatásnak minősül. Ezért, amennyiben a munkáltató nem nyújtott 2009-ben korábban üdülési csekket, illetve művelődési intézményi szolgáltatást, vagy ennek mértéke nem haladta meg a fenti összeghatárt, ennek adómentes juttatására még ez év végéig lehetőség nyílik.
Hideg és meleg étkezési utalvány
A Deloitte Zrt. szakértője elmondta, a munkavállaló részére 2009-ben adható hideg étkezési utalvány havi 6000 forint, míg a meleg étkezési utalvány havi 12 ezer forint értékig adómentes természetbeni juttatásnak minősül. Amennyiben a munkavállaló részére nyújtott juttatás értéke a 2009. év folyamán még nem érte el a fenti összeghatárt, részére étkezési utalvány 2009. december 31-ig még a 2009. évi szabályok szerint, tehát a fenti összeghatárig adómentesen nyújtható.
Helyi utazási bérlet
2010. január 1-től a munkáltató által a nevére szóló számlával megvásárolt, a munkavállaló részére kedvezményesen, vagy ingyenesen juttatott helyi utazási bérlet után 25 százalékos mértékű közteher fizetendő. Amennyiben azonban a bérletek megvásárlása és kiosztása -az éves bérletek tekintetében is - még 2009-ben megtörténik, a 2009. évi szabályok alkalmazandók, azaz a juttatás adómentesen nyújtható.
Eseti készpénzjuttatás 2010-ben
Érdemes megfontolni a 2009. év végi, vagy valamely más, eseti, egyébként a munkáltató döntésétől függően adható készpénz-juttatás 2010-ben történő kifizetését, amennyiben ez a juttatás a 2010. január 1-jétől alkalmazandó 17 százalékos (21,6 százalék) adómértékkel kedvezőbb feltételekkel adózna, mint 2009-ben, például 36 százalék személyi jövedelemadó vagy akár nagyobb mértékű adóteher alapján.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









