Vasút a Nagycsarnokban


Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában folytatjuk a régi piacok bemutatását. Ezúttal a ma is látható vásárcsarnokok fölépülésének hátterét fedjük föl.

Múlt héten megemlékeztünk róla, hogy a piacok lármáját és a nagy sokadalmakat sok esetben csak kényszerűen viselték el a városlakók. A türelem egyre fogyott, így a XIX. század végén Budapest urainak új megoldás után kellett néznie. A település fejlődése, terjeszkedése is a vásárok kiszorítását siettette, de az sem tett jót a hírüknek, hogy a hatóságok egyre több közegészségügyi kihágást lepleztek le. A millimárik a tejet vizezték, a mészárosok rossz, férges húst akartak a vevőre sózni, a lacikonyhákon pedig a legelemibb előírásokat sem tartották be. Igaz, ez nem vonatkozott mindenkire, de a rossz híreket – akár csak manapság – fölkapta a sajtó, s széltében-hosszában terjesztette.

A képviselők a számos visszásságot látva elhatározták, szabályzott mederbe terelik az eladók és a vevők találkozását, üzletkötését, s fölépítenek öt vásárcsarnokot. A terv nagyon hamar valósággá vált: 1895-97 között sorra nőttek ki ezen műintézmények a földből.

Egy-egy "pláza" megtervezésére a kor legjelesebb építészei vállalkoztak: a több mint tizenhétezer négyzetméteres Vámház körútit például Petz Samu készítette el. Jó tudni: az útnak nevet adó hivatal épülete a mai Közgáz, amelynek udvarába a déli kapun át egykoron iparvágány kanyarodott a kilencvenes évek elején eltakarított Ferencvárosi-pályaudvarról. A vasút egyébként a vásárcsarnokot is elérte.

Mint fentebb is említettük, a vagonokból közvetlenül a csarnok előterébe lehetett bevinni az árut, de az sem került bajba, aki hajóval akarta szállítani portékáját: a rakpartról a ma is meglévő alagúton át lehetett elérni az alagsort. Aki ma bemegy az épületbe, nem feltétlenül értheti, miért olyan nagy a főbejárat. A magyarázat egyszerű: régen a szekerek és kocsik egyenesen behajtottak a fedél alá, s a termelők közvetlenül a standjukra pakolták a terményeket.

Amúgy mind az öt központot egyszerre, egy napon, 1897 február 16-án nyitották meg. A legnagyobbat, azaz a Vámház körútit maga I. Ferenc József. Az egykorú újságok lelkes hangvételű cikkekben emlékeztek meg a nagy eseményről, s nem győzték hangsúlyozni, hogy ezzel a lépéssel Budapest Párizs és London nyomába ért.

(Folytatjuk)

Lázin Miklós András

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.