Végéhez közelít a tartós befektetési számlák első felhalmozási időszaka


Két hónapon belül véget ér a hosszú távú megtakarításokra ösztönző tartós befektetési számlák (tbsz) első felhalmozási időszaka és bár a konstrukció mindenki számára elérhető, elsősorban a már hosszabb ideje tőzsdézők éltek a számlanyitás lehetőségével eddig - közölte a KBC Equitas internetes brókertársaság.

A magyar háztartások egy része a válság alatt átértékelte eddigi befektetéseit, és kockázatmentesebb befektetési formákat keresett, másik részük pedig a zuhanó árfolyamok láttán tőzsdei papírokat vásárolt. A lakosság piaci értéken számított állampapír-portfóliója a válság beköszöntét követő negyedévben 37 százalékkal nőtt, míg a részvényekbe fektetett vagyon a zuhanások ellenére stagnált, majd lassan emelkedni kezdett. A lakosság kezében lévő részvényvagyon növekedését az árfolyamok emelkedése mellett az új adókedvezmények, így a tbsz januári bevezetése is segítette.

Tordai Péter, a KBC Equitas vezérigazgatója a közleményben a tbsz hosszú távú előnyére hívja fel a figyelmet: ha a tbsz-ekről a  felhalmozási időszak végét követően nem vesznek ki a számláról pénzt az ügyfelek, úgy a három év múlva felvett megtakarítás után a jelenlegi 20 százalékos kamatadó helyett csupán 10 százalékot kell megfizetni, míg ha valaki öt éven keresztül kereskedik a számlára betett összeggel, de nem vesz ki róla pénzt, úgy az ötödik év végén adómentesen juthat a megkeresett vagyonához.

Kötelező és Casco (X)

Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat

"A tbsz ugyan folyamatosan terjed a befektetők körében, egyelőre csak részben tölti be a funkcióját, azaz ösztönöz a megtakarításra. Ahhoz, hogy feladatát jobban betöltse, meg is kell tartani a vagyont, hiszen csak így lehet realizálni a teljes adókedvezményt. Ehhez folyamatos edukációra van szükség, a lakosságnak meg kell tanulnia a helyes kockázatkezelést. E nélkül ugyanis a tőzsdei árfolyamokra való spekuláció nem sokban különbözik a szerencsejátéktól" – mondta Tordai Péter.

A KBC Equitas adatai szerint a tbsz-szel rendelkező tőzsdézők többsége egyelőre még nem hosszú távon gondolkodik. Ugyan befektetéseik 80-90 százaléka a hosszú távon jelentős hozammal kecsegtető részvényből áll, ám ezekkel gyakran rövid távon, néha akár napon belül is kereskednek. Csak a fennmaradó 10-20 százalékot fektetik befektetési alapba, vagy állampapírba, ami lényegesen alacsonyabb arány, mint ami a nyugat európai portfólióknál.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.