Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Végre egy jó hír a Malév háza tájáról
A légiipart is elérő recesszió közepette nyolc százalékkal növelte utasforgalmát a Malév 2009 második negyedévében, amit a cég vezetése az új kereskedelmi stratégia sikerének tud be. Ferihegyen összességében még mindig csökken a légitársaságok utasszáma az egy évvel ezelőttihez képest, de már csak egyszámjegyű a visszaesés mértéke. A legfrissebb adatok szerint növelte utasforgalmát a Wizz Air és a British Airways is.

A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét
Átvette a Malév két gépét a cseh Travel Service
A Budapest Airport hosszú távú megállapodást kötött a Malév leányokkal
Napokon belül megkaphatják a Malév dolgozói márciusi bérüket
Van igény budapesti központú nemzeti légitársaságra
Malév: április végén megkapják a pénzüket a dolgozók
A Malév új kereskedelmi stratégiájának köszönhetően áprilistól ismét növekedésnek indult a légitársaság forgalma, jelentette be Karim Makhlouf, a cég kereskedelmi vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.
Nyolc százalékkal több utas
A cég a második negyedévben nyolc százalékkal növelte utasforgalmát az egy évvel korábbi értékhez képest. Hónapokra lebontva, áprilisban 9,6, májusban 5,7, júniusban hét, július első három hetében pedig szintén hét százalékos pluszt könyvelhetett el. Ezzel párhuzamosan piaci részesedése 3,2 százalékkal 43,4 százalékra növekedett Ferihegyen a második félévben 2008 azonos időszakához képest.
Makhlouf szerint az idei évben mintegy 3,1 millió utast várnak, ami nagyjából a tavalyi szintnek felel meg. Ennek oka többek között, hogy az első negyedévben tíz százalékkal csökkent az utasszám, mondta újságírói kérdésre a vezető.
A férőhelykihasználtság a cégnél tavaly 65 százalékot tett ki, az idei második félévben viszont már javuló, 70 százalékos load factort regisztráltak. A 65 százalék túl alacsony az iparági átlaghoz képest, ezért ezen a cég mindenképp javítani szeretne. A cél 2009-re a 67-68 százalékos érték elérése, a rövidesen elfogadásra kerülő három éves üzleti terv végére pedig 70 százalékos telítettséget szeretne hozni a társaság, tette hozzá az mfor.hu kérdésére a vezérigazgató-helyettes.
Ötödével csökkentek az árak
A Malévnál a jegyek átlagára 2008-ban 120 euró volt. 2009-ben eddig mintegy húsz százalékkal mérséklődtek az árak Magyarországon a légiiparban, és ezen trend alól a Malév sem jelent kivételt, tette hozzá az mfor.hu kérdésére Makhlouf. Szerinte azonban a növekvő utasszám kompenzálja a csökkenő árak okozta bevételkiesést.
Ami a tavalyi pénzügyi eredményeket illeti, a 2008. évi konszolidált eredmény összességében 14,5 milliárd forint veszteséget mutat. Ugyanakkor ennek jelentős része, mintegy 8,7 milliárd forint egyértelműen az elmúlt évben rekordmagasságokba szökő üzemanyagáraknak tudható be. A 2009 első félévi eredményeket a cég várhatóan augusztusban fogja közölni.
Összehasonlításul: a Malév 2007-et 14,7 milliárd forintos üzemi veszteséggel és 700 millió forintos adózás előtti nyereséggel zárta. Az eredményt azonban akkor egyszeri, privatizációs tranzakciós tételek javították.
Kezd magához térni Ferihegy
Ferihegyen júliusban minden légitársaságot figyelembe véve egyszámjegyűre zsugorodott az utasszám visszaesésének mértéke: július első két hetében a légiutasok száma már "csak" 4,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Év elején még 10-11 százalék volt a csökkenés mértéke.
A Wizz Airnek július első két hetében 7,3 százalékkal több utasa volt, mint 2008 hasonló időszakában. A nyári szezon kezdete óta Budapesten beállított harmadik A 320-as gépnek köszönhetően már Nápolyba, Barcelonába (eddig az onnan mintegy 80 kilométerre lévő Gironába repült a cég - a szerk.) és Madridba is közlekedtet járatokat a társaság, az őszi szezonban pedig a német-holland határon fekvő fapados repülőtér, Weeze is elérhető lesz.
A külföldi légitársaságok közül a British Airways 12,4 százalékos növekedést ért el, ami elsősorban az újabb, immár napi negyedik Heathrow-Ferihegy járatnak köszönhető. A Lufthansának már kevésbé fut a szekér Ferihegyen: a német légitársaság 5,6 százalékkal kevesebb utast szállított, mint 2008 hasonló időszakában - igaz, a visszaesés mértéke csökkent.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









