Végzetes hiba lenne a kamatcsökkentés


Egy drasztikus kamatcsökkentés súlyos árfolyamkockázatot von maga után - mondta Heim Péter, az Aegon Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója pedig azt hangsúlyozta az MTI-nek, a Fidesz által szorgalmazott kamatcsökkentéssel kapcsolatban, hogy kerülni kell minden olyan kamatlépést, amely a bizonytalanságot növeli.

A pénzügyi szakemberek az üzleti élet képviselői között együtt vettek részt a Fidesz alelnökénél szervezett csütörtöki találkozón, amelyet követően Varga Mihály, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy a találkozón megerősödött az a véleményük, hogy a gazdaság mai helyzetében kamatvágásra van szükség, mert a jelenlegi a kamatszint ellehetetleníti a magyar gazdaság még működő részét.

Egy olyan országban, ahol a nettó külső devizaadósság a GDP 50 százalékánál nagyobb, ott súlyos árfolyamkockázata van egy drasztikus kamatcsökkentésnek - jelezte Heim Péter. Az Aegon Vagyonkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója ezért nyomatékosította, hogy a kamatcsökkentésnél figyelembe kell venni az árfolyam kockázatot.

Az Aegon Vagyonkezelő vezető közgazdásza szerint a gazdasági növekedés élénkítése elsősorban a fiskális, azaz a költségvetési politika feladata, ezt a felelősséget nem vállalhatja át a monetáris politika, azaz a Magyar Nemzeti Bank.

A voluntarista kamatpolitika az MNB hitelességének elvesztéséhez vezetne - mondta Hamecz István. Az OTP Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek hangsúlyozta: kerülni kell minden olyan kamatlépést, amely a bizonytalanságot növeli, miközben a kamatok fokozatos csökkentésére szükség van.

Az OTP Alapkezelő vezetője, a jegybank korábbi igazgatója érthetőnek nevezte, hogy a vállalkozások alacsonyabb kamatokat kívánnak, de jelenleg a legszorítóbb a hitelszűke, ezért az MNB-nek minden eszközzel segítenie kell ennek a problémának a mielőbbi megoldását.

A mintegy kétórás megbeszélés után Varga Mihály alelnök, a Fideszt képviselő politikus sajtótájékoztatóján azt mondta: a találkozón elhangzott, hogy az elmúlt hónapokban a monetáris politika több hibát is vétett. Szerinte ilyen hiba volt, hogy a monetáris tanács nem készült fel a válság kezelésére, nem voltak olyan kamatemelő lépései, amelyek megelőzték volna, hogy a válság Magyarországon mélyebb legyen.

A másik hiba az volt, hogy a devizatartalék feltöltése nem történt meg, erre nem készült fel a jegybank - mondta Varga Mihály, aki szerint ezek a lépések nyilván csak kisebb mértékben, de hozzájárultak ahhoz, hogy a válság Magyarországon mélyebb lett, mint amire készültek.

A megbeszélésen ott volt többek között Futó Péter, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, Wáberer György, Leisztinger Tamás, Tolnai Lajos és Széles Gábor nagyvállalkozók, Nyúl Sándor, a Trigánit Zrt. vezérigazgatója, Járai Zsigmond volt jegybankelnök és Albrecht Ottó, a Cashline Értékpapír Zrt. elnöke.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.