Vendéglői vegyesfelvágott

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozatában ezúttal apró képeket villantunk fel a XIX. század vendéglátásából. Kiderül, miért lett Trombitás a Moszkva téri kocsma neve, s mit keresett a Zum Af-ben a majom az asztalok között.

Fecskendőből adták a levest és a híg főzeléket a Kövér Tetű nevű helyen az 1880-as évek végén. A döntően diákok által látogatott műintézmény pincére, amennyiben valaki nem tudott fizetni, nemes egyszerűséggel visszaszippantotta az eledelt a csőbe.

Illusztráció(Illusztráció)

Másról volt híres a Kálvin téri Bátori kávéház. Ott ugyanis olyan koktélt, bizonyos trumfpandlit szolgáltak fel, amely háromféle, egymással nem keveredő italból állt - ezek együtt a nemzeti színeket adták ki. Mikor tulajdonosa 1869-ben meghalt, egyik utódja Beyer Marcell lett. Leánya, akit a közönség kedveskedve csak Renonszkának hívott, utóbb magyar nevet választott magának: ő volt Bajor Gizi, híres-neves színésznőnk.

A Zichy Jenő utca és a Körút sarkán nyitotta ki kapuit 1912-ben a Kristály Kávéház, amelynek roppant ízléstelenre sikeredett a berendezése. A hely arról volt híres, hogy 1913-ban itt is bevezették a kor egyik újítását, az úgynevezett revier-rendszert, amely szerint minden felszolgáló maga veszi át a vendégtől az általa kivitt étel- és italnemű árát. Ez ma megszokott dolog, ám akkor erős harcot folytattak érte az alkalmazottak - vélhetően nem nehéz kitalálni, hogy a borravaló miatt. (A durva fordításban életteret jelentő francia revier szót akár az ornitológusoktól is átvehették a mozgalmárok…)

E heti cikkünk zárásaként pedig emlékezzünk meg a Rákóczi út 41. szám alatt 1929-ben kinyílt Automata büféről, ahol a fogásokat gépekkel szolgálták ki. A szakma lelkesedett az új megoldásért, ám a közönség ragaszkodott a hagyományos módszerekhez, így kevéssé látogatta a helyet. A bolt 1932-ben tönkrement, helyén 1933-ban a székely stílusú Góbé Vendéglő nyitotta ki kapuit.

(Folytatjuk)

Lázin Miklós András

Menedzsment Fórum



Budapest öt legdrágább eladó lakása

Tévedés lenne azt hinni, hogy a válság miatt eltűntek a drága ingatlanok a fővárosi piacról - éppen ellenkezőleg, most van csak kínálat igazán, ráadásul a gyengébb kereslet miatt még sokszor jelentős alkura is van lehetőség. Körképünk betekintést enged a főváros legdrágább lakásaiba.

Budapest öt legdrágább eladó lakása

.
hirdetés
Komoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalókKomoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalók

Sok munkavállaló próbál kibújni a nehéz vagy kellemetlen feladatok teljesítése alól, ám ez a cégek számára sokszor okoz veszteséget. A vezetőknek észlelni kell ezeket a hibákat, és át kell segíteni a beosztottakat a halogatás csapdáján.

.
Olvasói sarok
[ 2010-07-29 ] Jön az első leminősítés a tárgyalások megszakadása után? - kecsop
" végülis Viktor is ezt mondja: „Lesznek még leminős..."
[ 2010-07-29 ] Vizsgálná az energia kiskereskedelmi árát a GVH - Michael Knight
" A beszélgetés megnézhető-meghallgatható a http://www..."
[ 2010-07-28 ] Már az iWiW nyakában lohol a Facebook - Kacsa951
" Mindkét oldalt használom. Valamiért a facebook nekem..."
[ 2010-07-28 ] Üzlet képekben: Mini karácsonyi csomagolás, és sétáló hűtő - Laposka
" Én azt nem értem hogy jött ide a mi Vikink :DD Amú..."
[ 2010-07-28 ] Öt év alatt 3500 milliárd: jövőre kezdhetünk törleszteni - yanktank
" Persze hogy van pénz. Egyszerű számítással kiszámolh..."
További témák >>
hirdetés
.