Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Veres: elérhető a 2,8 százalékos növekedés az idén
A piaci várakozásokat alulmúló tavalyi GDP adat ellenére a pénzügyminiszter nem lát indokot az idei növekedési prognózis módosítására, Veres János továbbra is elérhetőnek látja a 2,8 százalékos gazdasági bővülést 2008-ban.
A pénzügyminiszter azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján közzétette: a GDP tavaly 1,3 százalékkal, az utolsó negyedévben 0,8 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.
Veres János kifejtette: az állami szektor kibocsátásának alacsony mértéke, illetve a kormányzat fogyasztási és beruházási célú keresletének jelentős visszafogása tükröződik a tavalyi alacsony növekedési adatban, az "üzleti szféra növekedése rendben van".
Mivel az idén már nem lesz szükség az állami kereslet ilyen mértékű visszafogására, az üzleti szféra növekedési eredményei erőteljesebben hatnak majd a GDP-adatra. Ennek köszönhetően a GDP az idén a költségvetési törvényben meghatározott mértékben, 2,8 százalékkal bővülhet - mondta.
A Pénzügyminisztériumban folyamatosan figyelemmel kísérik a makrogazdasági adatokat, és ha szükséges, változtatnak a prognózison, eddig azonban olyan adat nem vált ismertté, amely indokolttá tenné a 2008-as előrejelzések korrekcióját - fejtette ki Veres János.
Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy rendszeresen konzultálnak a jegybank elnökével, - ahogy a héten is már két alkalommal - de, mint mondta ezek normál konzultációk és nem különleges alkalmak.
Daróczi Dávid kormányszóvivő a legfrissebb adatokkal kapcsolatban a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón azt emelte ki: a magánszektor jól teljesít, a növekedést az állami szektor húzza vissza, mivel itt a kiadásokat drasztikusan visszafogta a kormány.
Az inflációs adatokról megjegyezte: a változást erősen befolyásolta a kőolajárak többszöri emelkedése és a magas élelmiszerárak.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









