Veres: jövőre beléphetünk az euró előszobájába


A kormánynak nincs hivatalos céldátuma az eurócsatlakozásra, de Magyarország 2009 végén már csatlakozni akar az eurózóna előszobájának számító ERM-2 rendszerhez, mondta el szerdai sajtótájékoztatón Veres János. A pénzügyminiszter szerint erre többek között az ad alapot, hogy hazánk már akár idén teljesítheti a három százalékos hiánycélt. Addig azonban túl kell élni a ránk váró recessziót. Ennek érdekében a kormány újabb pénzügyi alapot hoz létre, és járulékkedvezményekkel segíti a munkahelyek megőrzését. Mfor.hu tudósítás.

Veres: 2,6 százalékos hiányt várunk 2009-ben (Fotó: MTI)

Jövőre Magyarország abban a helyzetben lesz, hogy kialakítsa álláspontját az euró előszobájának tekintett ERM-II árfolyamrendszerrel kapcsolatos kérdésekben. Erre legkorábban jövő ilyenkor kerülhet sor, és addigra ismert lesz a magyar gazdaság 2009-es teljesítménye, illetve a Parlament már a 2010-es költségvetést fogja tárgyalni.

Veres János pénzügyminiszter arra is reagált, hogy ma délelőtt Simor András jegybankelnök felvetette: ha a kormány nem költ túl sokat, akkor már az idén a három százalékos küszöb alá kerülhet az államháztartási deficit. Szerinte ha figyelembe vesszük a magánnyugdíjpénztári rendszer korrekcióját, ami a GDP 0,6 százaléka, és amit az uniós szabályok szerint nem kell beleszámítani a deficitbe, akkor már az idén elérhetjük a hiánycélt. Ugyanis ekkor a hiány eredményszemléletben már csak 2,8 százalékos lesz.

Miért jó nekünk az euró?

Az euró számos jelentős előnyt hozhat Magyarország számára, fejtette ki Veres János. A pénzügyminiszter szerint a közös európai valuta megkíméli az országot a spekulációs kockázatoktól, a külkereskedelem kiszámíthatóbbá válhat, szemben a mostani helyzettel, amikor a forint árfolyammozgása igen nagy. A kormánynak nincs hivatalos céldátuma az euróbevezetésre, de Magyarország 2009 végén már csatlakozni kíván az eurózóna előszobájának számító ERM-2 rendszerhez, tette hozzá a pénzügyminiszter.

A bevezetésig néhány strukturális reformot is végrehajthat Magyarország például az adók, illetve a szociális és az önkormányzati rendszer területén - említette Veres, és felsorolta a költségvetési kiadások visszafogására tett intézkedéseket.

Magyarország jövőre nem lépi át a maastrichi hiánycélt: a kormány 2009-re a GDP 2,6 százalékára rúgó államháztartási hiányt tervez. Az Európai Unió jövőre 3,3 százalékos hiányt prognosztizált, az államadósságot pedig a GDP 66 százalékára becsülte. A maastrichti kritériumokban három százalékos deficitkorlát és legfeljebb 60 százalékos GDP-arányos államadósság szerepel.

Veres abban is bízik, hogy Magyarország az inflációt gyors ütemben tudja csökkenteni, ahogyan azt az euróövezeti belépés megköveteli. Nehezebb a kamatkritérium teljesítése, mivel az alapkamat jelenleg 11 százalékos, viszont a maastrichti kritériumok szerint a hosszú távú hitelek kamata maximum két százalékponttal lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb inflációs mutatóval rendelkező uniós tagországban.

100 ezer munkahelyet mentenének meg

A kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjainak forrásaiból húszmilliárd forintos alapot hoz létre a kistérségekben a munkahelyek megszűnése miatt jelentkező problémák kezelésére, mondta Bajnai Gordon szerdán, ugyanezen a sajtótájékoztatón.

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint járulékkedvezmények nyújtásával, az európai uniós források, illetve a Munkaerőpiaci Alapból származó források felhasználásával 100 ezer munkahely megőrzésének és 20 ezer új létrehozásának lesz finanszírozási fedezete.

A gazdaságélénkítés témaköréhez tartozik az is, hogy a kormány az eddigi 450 milliárd forintos garanciavállalási keretet megduplázza a többségi állami tulajdonban lévő Garantiqa Hitelgarancia Zrt. számára.

VMI

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.