Vértes: további kormányzati lépések kellenek a hiánycél tartásához


További kormányzati lépésekre, "egy halom költségvetési keménykedésre" lesz szükség ahhoz, hogy idén a GDP 3 százaléka alatt lehessen tartani az államháztartási hiányt - jelentette ki Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke csütörtökön Szegeden.

A hiánycél túllépése a túlzottdeficit-eljárás folytatását, és végső soron a kohéziós források felfüggesztését vonhatná maga után, ezt azonban a kormány nem engedheti meg - mondta a szakember egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatón. A GKI a várható kormányzati szigorítások miatt látja úgy, hogy a GDP idén 1,5 százalékkal csökken majd – tette hozzá.

A kutatóintézet számításai szerint idén a lakossági fogyasztás 2,5 százalékkal csökken majd, egyebek között az alacsony jövedelműek helyzetének romlása miatt. A végtörlesztés a közepes és a magas jövedelműek „likviditását szívja ki”. Az emberek bizonytalanok, próbálnak tartalékokat gyűjteni, s ez különösen rosszul érinti a szolgáltatásokat nyújtó kis- és közepes vállalkozásokat. A jogi és a gazdasági bizonytalanság miatt várhatóan a beruházások is csökkennek majd 4 százalékkal – tudatta Vértes András.

Ön szerint Sell vagy Buy? Nyomjon gombot az mfor traderen!

A GKI elnöke szerint a magyar közgazdászok között Járai Zsigmondtól Békesi Lászlóig konszenzus van a helyzet értékelésében, és ez lényegében egybevág az IMF országjelentésével is.

A magyar kormány előtt nincs más út, mint hogy megállapodjon az IMF-fel, az EU-val és az Európai Központi Bankkal - vélekedett. Hozzátette: a tárgyalások nehéznek ígérkeznek, várhatóan szóba kerül majd a válságadók kivezetése, az egykulcsos jövedelemadó kérdése, de egy sor, a jogbiztonsággal és a kiszámíthatósággal kapcsolatos téma, mint a jegybanktörvény, a költségvetési tanács helyzete vagy a médiaszabályozás.

Vértes András úgy fogalmazott, nem biztos, hogy márciusig létrejön a megegyezés, pedig mielőbb szükség lenne rá, mivel hosszú távon még az elmúlt hetek csökkenése után kialakult kamatszinten is finanszírozhatatlan az ország.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.