Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Veszélyes élelmiszerek: az olimpián bizonyítana Kína
Kína a jövő hónaptól naponta végez élelmiszer-ellenőrzéseket a 2008-as pekingi olimpia próbaeseményein, hogy megnyugtassa a világot, komoly harcot indított az ártalmas termékek ellen.
Az ellenőrzések augusztus 8-án kezdődnek Pekingben, ahol előzetesen 11 nagyobb szabású rendezvényt is tartanak az olimpiai szervezők, hogy felmérjék a közlekedési, a technológiai és a logisztikai rendszer működését - értesült az AP hírügynökség.
A termékek eredetével fognak kezdődni a vizsgálatok, de ellenőrzik majd a gyártást, a csomagolást, a szállítást és az értékesítést is - közölte egy élelmiszerellenőrző szervezet. A csoportnál dolgozó egyik fogyasztóvédő jelezte: folyamatos ellenőrzések lesznek. A jelentéseket, amelyek tartalmazzák az élelmiszerek biztonságát érintő ügyek részleteit, a pekingi élelmiszerbiztonsági szervezet fogja felügyelni.
A Kínából származó termékek iránti bizalom számottevően megcsappant a külföldi országokban, mivel számos kínai áruban mutattak ki veszélyes szintet mérgező és vegyi anyagokból.
Kína jelentős lépéseket tett az elmúlt napokban, hogy megtisztítsa a piacot a nem kellőképpen biztonságos termékektől. Egyebek mellett
menesztettékaz ottani fogyasztóvédelmi egyesület előző vezetőjét, akit megvesztegetéssel vádolnak, és betiltották egy fagyállóban is megtalálható vegyi anyag használatát fogkrémekben.
Ez utóbbi termék egyébként nagy felzúdulást váltott ki az Egyesült Államokban, ahol árusították a Kínából importált fogkrémeket. Bár nem érkeztek jelentések megbetegedésről vagy halálról, korábbi információk szerint Panamában több tucat ember meghalt, miután a távol-keleti országból származó, úgynevezett DEG vegyi anyagot tartalmazó gyógyszert vettek be. Ez utóbbi anyagot tartalmazták a szóban forgó fogkrémek is.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









