Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Vészesen nő az esélye egy nagyobb tőzsdei esésnek
Az idén még nem tudtak az amerikai részvénypiacok érdemi emelkedést felmutatni, inkább egy oldalazó mozgás jellemezte eddigi teljesítményüket. Az idő azonban szorít, és lassan el kell dőlnie, hogy a indexek milyen irányba folytassák további mozgásukat.
S&P 500 index napi / heti:
Persze ez nem fog könnyen menni. Az említett szint ugyanis egybeesik azzal a trendvonallal, ami a 2009-es mélypont óta csörtet felfelé. Ha ez nem lenne elég akadály az eséshez, akkor ott van még a vele párhuzamosan futó 50 hetes mozgóátlag, valamint kicsit magasabban a 200 napos mozgóátlag.
Látható tehát, hogy ez igen fontos pontja az árfolyam alakulásnak. Az ilyen kulcsszinteken történnek a nagy dolgok, vagyis ha a befektetőket nyugtalanító problémák rendeződnek (erre van talán kisebb esély), akkor ezen a szinten megpattanhat az index új lendületet merítve az emelkedés folytatásához. Ha viszont az izgalomra okot adó jelenségek fennmaradnak, esetleg rosszabbodnak, akkor elég hamar az említett alakzatból számított 1130-1150 körüli értéken találhatja magát a tengerentúli tőzsdemutató, ami nyilván azzal járna, hogy magával rántaná a világ más tőzsdéin jegyzett részvények árfolyamait is.
Tőzsdeklub - Gede Balázs|
| Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás |

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









