Negyedszer rendezte meg a Ricoh és a Sun Microsystems programozói versenyét európai egyetemistáknak, melyen idén először indulhattak magyar diákok is. A londoni döntőn Szabó Zoltán és Lájer Balázs, a veszprémi Pannon Egyetem programozói hozták el az első helyet. Találmányuk egy olyan program, amely teszteket elemez ki egy javítókulcs alapján. A program célcsoportjai elsősorban középiskolák és egyetemek.
"A program tesztek javítását végzi, emellett statisztikákat is készít. A feleletválasztós kérdőíveknél, amelyeknél be kell ikszelni a helyes megoldást, jelentősen megkönnyíti az értékelést" - mondta el kérdésünkre Lájer Balázs, a nyertes csapat egyik tagja. Szerinte a program célcsoportját főleg az egyetemek, főiskolák jelentik, ahol gyakran töltenek ki ilyen teszteket.
A veszprémi egyetem hallgatója hozzátette: a tesztek elkészítése bármilyen hétköznapi szoftverrel történhet. Azt tartották szem előtt, hogy a legáltalánosabban elterjedt programokkal kompatibilis legyen a találmányuk. A fejlesztés lényege, hogy egy megoldókulcsot kell beolvastatni a Ricoh gépével, a program pedig ez alapján értékeli majd a kitöltött teszteket.
"Utólag kiderült, mennyire fontos volt, hogy mi az elejétől kezdve tudtuk, mit szeretnénk megvalósítani" - emelte ki a fejlesztő. A magyarországi versenyre először egy emulátor segítségével kellett modellezni a programot, majd amikor bekerültek a diákok az országos döntőbe, akkor a Ricoh elhelyezett egy gépet az egyetemen, hogy ott tudják tesztelni a fejlesztéseket. A londoni döntőre annyit javítottak a programon a veszprémi egyetemisták, hogy a készüléket összekötötték egy laptoppal, hogy gyorsabb legyen a feldolgozás. Csaknem húsz nap munkába került
84 csapat közül lettek az elsők
A negyedik Ricoh Java programfejlesztő-versenyen összesen 36 európai egyetem 500 hallgatója vett részt, a 84 induló csapatból tíz volt magyar. A verseny lényege az volt, hogy a cég multifunkciós nyomtató-szkenner-fénymásoló gépére kellett programot írni a jelentkezőknek.
"Számításaink szerint fejenként 400-450 munkaórát öltünk bele a programba, január óta lényegében csak ezzel foglalkoztunk. A munkamegosztás annyiból állt, hogy egyikünk elkészítette a képfeldolgozáshoz szükséges programot, a másik pedig a felhasználói felületet" - vázolta fel Lájer Balázs.
A két fiatal programtervező informatikus szakon tanul a Pannon Egyetemen, a tervek szerint jövőre szereznek diplomát. "A szervezők jövőre is várnak minket a versenyre, de még nem tudjuk, elindulunk-e, mivel most is sok időt vett igénybe a fejlesztés" - emelte ki a programozó.
Lájer Balázs szerint a program elkészítésekor az egyik legnagyobb problémát a tesztek feldolgozása jelentette, mivel a Ricoh gépeiben alacsony teljesítményű processzor van. Éppen ezért úgy kellett megírni az algoritmusokat, hogy fussanak ezen az alacsonyabb teljesítményen is.
"A program hibáit úgy próbáltuk kiküszöbölni, hogy a javítókulcs beolvasása után visszajelzést ad a gép, amit jóvá kell hagyni. Így sikerült elérni, hogy 99 százalékos biztonságot érjünk el a feldolgozáskor. Ha a program egy tesztlapon több választ nem ismer fel, akkor figyelmeztetést ad, hogy helytelen lehet a javítás. Ilyenkor elég csak a problémás lapokat manuálisan ellenőrizni" - magyarázta.
"Onnan kezdve, hogy jelentkeztünk a versenyre, a beadott program nem a mi szellemi termékünk, hanem a Ricoh tulajdonába került. Éppen ezért nekünk nincs is beleszólásunk abba, mi lesz a további sorsa. Csak akkor fejlesztjük tovább, ha a cég felkér rá" - mondta kérdésünkre a győztes programozói csapat tagja.
Ugyanakkor hozzátette: a londoni döntőn pozitívak voltak a visszajelzések, ezért valószínűleg felkérik őket a további együttműködésre. "Bár az elmúlt négy évben soha nem fordult elő, hogy a versenyre beadott fejlesztésekből később termék lett, a visszajelzések alapján most ez is megvalósulhat" - hangsúlyozta.
Irány San Francisco!
hirdetés
A nemzetközi döntő résztvevői egy hétvégét tölthettek Londonban, emellett Ricoh GX 2500 zselés nyomtatót, Ricoh Professional GR Digital II fényképezőgépet, valamint Sun SPOT Development kitet nyertek. A magyar egyetemisták júniusban a versenyt szervező céget képviselve részt vesznek a "JavaOne 2009" konferencián is San Franciscóban, ahol 10 ezer ember előtt mutathatják be alkalmazásukat.
"Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a versenyt, mivel rengeteg szakmai tapasztalattal gazdagodtunk, és a díjazás is csábító volt. Konkrét állásajánlattal ugyan nem kerestek meg minket, de jelenleg a diploma az elsődleges" - mondta végezetül Lájer Balázs.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.