Vezetők, akik saját cégük útjában állnak


Mitől függ, hogy egy sikeres kis- vagy középvállalkozás tulajdonosa el meri-e engedni a cégét, be mer-e vonni maga helyett profi menedzsmentet? Mit tehet, amikor már látja, hogy gátja a cég fejlődésének, de még hezitál? Ilyenkor jól jöhet egy gyakorlott business coach.

Nem éri meg mindenkit elijeszteniNem éri meg mindenkit elijeszteni

Hány olyan esetet ismerünk a rendszerváltás után, amikor egy tehetséges, ambíciózus fiatal az egyetem után nem alkalmazottként kezdte pályafutását, hanem meg akarta valósítani az ötletét és egy garázsban kezdte, vagy padláson és mára már milliárdos árbevételű a cége? És hány százalékuk élvezi most, húsz évvel később a gyümölcsét hátradőlve?

Nagyon nehéz elengedni a céget, amit Ön alapított, Ön vitt sikerre, hogy mostmár ne Ön vezesse. Kicsit olyan, mint az érettségiző gyerek, akinek könnyes szemmel mondjuk, hogy persze fiam, tudom, hogy el kell menned külföldre egyetemre, mert az az érdeked, mégha nagyon fáj is. Azok közül, akik az egyetemi pad után céget, birodalmat építettek, sokan nem tanultak menedzsmentet, vezetést és nem is volt lehetőségük eltanulni főnökeiktől, mint azoknak, akik először alkalmazottként kezdték pályájukat. A jó vezető felismeri a korlátait, és amiben gyenge, ahhoz nem szégyell külső erőforrást bevonni, hiszen az a cég és így az ő érdeke is.

Esetleírás - Egy KKV tulajdonos ügyvezető éjszakai sms-e

„Nagyon jó csapattal dolgozom, mégis gyakran észreveszem magamon, hogy mikro-menedzselek és olyanokat is magam végzek el, amikre remek szakemberek lennének a cégemben. Egyik este épp a másnapi programjaimat tekintettem át, amikor is a coachom hatására átgondoltam mit is lehetne delegálni azok közül. Első olvasására mindegyik tárgyalásra azt mondtam: ezen is ott kell lennem.

És akkor megvilágosodtam. Minek is? Mit veszíthetek, ha nem? Mikor is akarom kipróbálni, hogy nélkülem is működne-e ez a cég, ha elütne a villamos? És épp egy nagy lapkiadóval tárgyaltam volna az azévi marketingünkről. Eddig mindig ketten mentünk: én és a marketing kommunikációs igazgatónk. Este tízkor küldtem neki egy smst: Ha holnap nem mennék Veled a tárgyalásra úgy élnéd meg, hogy empowerment, felhatalmazó vezető voltam, aki megbízik Benned, vagy úgy hogy az utolsó pillanatban cserben hagytalak?

Azonnal jött a válasz, megtiszteltetésnek érezte. Így másnap nyertem három órát, amit másra is fel tudtam használni, igazi stratégiai kérdésekre, amire tényleg kellene fókuszálnom. Ez csak az első kis lépés volt, de óriási sikerélmény volt. A coachom támogatásával hétről hétre egyre nagyobbakat is megléptem, és mára már büszkén mondhatom: nem mikromenedzselek, alig járok be a céghez, csak ha golfozás, teniszezés közben óriási ötleteim támadnak, inkább hagyom, hogy a jól felépített csapatom (gyerekem), művem tegye a dolgát.”

Miért nem mernek lépni a vezetők?

Alapvetően a KKV tulajdonos-ügyvezetők két fő ok miatt nem lépik meg amit meg kell: bizalomhiány miatt, vagyis nem meri a csapatára rábízni a céget vagy az alternatív tevékenység hiánya miatt. Mindkettőben nagy segítség lehet egy felkészült business coach.

Bizalomhiányban a klasszikus bizalom négyszög megismertetése, a kételyek feloldása, a kis kockázatú próbák megtétele lehet segítség, vagy ha jogos az aggodalom, akkor akár a meglevő menedzsment tagok minőségi cseréje, vagy fejlesztése.

Az alternatív tevékenység hiánya is gyakori probléma. Lehet, hogy sok olvasónak elképzelhetetlen, hogy ne tudna mit csinálni, ha felszabadulna az eddigi 8-12 órás munkaideje, de aki ebben a mókuskerékben pörög 10-20 éve, annak nem egyszer gondot jelent. Mivel általában anyagi gondjaik nincsenek, ezért ilyenkor jöhet elő az eddig háttérbe szorult valódi önmegvalósítás. Lehet, hogy amikor a vállalkozást kezdte, akkor az volt a Maslow piramisának csúcsán, de a sok eltöltött év után érthető, hogy már mást akar csinálni, valami újat.

Azaz van, aki innentől egyetemeken vendégelőad, hogy a fiatal generációt segítse tapasztalataival, vagy épp méhészkedni, borászkodni kezd. Nincs egységes recept, mindenkinek más a helyzete, érdeklődése, de ahhoz, hogy merjük elengedni a már felépített cégünket és merjünk újra nagyot álmodni, és azt meg is valósítani, ahhoz jól jöhet egy ebben elhivatott business coach.

Komócsin Laura, International Coach Federation magyar elnök

Benedek Nikoletta, business coach

www.businesscoach.hu



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.