Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Vidéken terjeszkednek a szupermarketek
A Spar Magyarország Kft. és a Tesco is új szupermarketet nyitott csütörtökön. A brit tulajdonosi hátterű társaság Kiskunfélegyházán, míg a Spar Szarvason avatott új egységet.
Az új szupermarket a város első, Magyarország 162. Spar-üzlete. Az új üzletet 870 négyzetméteres eladóterű, 66 parkolóhellyel rendelkezik. A Spar Magyarország Kft. az egyik legnagyobb élelmiszerkereskedelmi lánc Magyarországon. A múlt évben 184,42 milliárd forintos forgalma 26,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az áruházlánc az idén 200 milliárd forintot meghaladó forgalommal számol. A következő három-öt évben évente 15-20 szupermarketet és három-öt hipermarketet nyitnak a tervek szerint.
Mint arról az mfor.hu korábban beszámolt, a kereskedelmi szektoron belül elsőként bocsátott ki kötvényeket hazánkban a SPAR Magyarország Kft. A 100 millió euró feletti értékpapírokat nemsokára a budapesti és a bécsi tőzsdén is jegyezni fogják.
A Sparhoz hasonlóan a Tesco is a vidéki településekben lát fantáziát. A most átadott ötvenedik egysége Kiskunfélegyházán létesült, az ötezer négyzetméteres hipermarket mellé önkiszolgáló benzinkutat is építettek. A Tesco az idén még hét áruházat nyit - mondta el Danks Emese, a társaság kommunikációs igazgatója. Pécsett, Siklóson, Szarvason és Csepelen 3 és 10 ezer négyzetméter közötti alapterületű hipermarketeket, Veszprémben és Tatabányán ezer négyzetméter körüli, Budapesten a XII. kerületi Pagony utcában pedig 200 négyzetméteres egységet adnak át az év vége előtt.
Kapcsolódó anyagok:
Izraeli zöldségeket népszerűsít öt itthoni
áruházlánc
Kötvénykibocsátásba kezd a hazai SPAR is
Már nem annyira gazdaságos a Tesco-kút
Átadták a 49. Tescot
Nem bíznak a budaiak a Tescóban

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







