Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Vigyázat: ha sokat tévézünk, hasonlókká leszünk!
Mivel töltik szabadidejüket a magyarok? A legnehezebb kérdés első körben a szabadidő definiálása, hiszen például valaki a mosogatást, míg más csak a pihenést sorolja oda. Ezen túllépve azonban izgalmas adatok derültek ki a Magyar Fogyasztó Platform szerdai konferenciáján: például akik sokat tévéznek, ellenségesebbnek észlelik környezetüket és hasonlítani kezdenek egymásra. Az internetezés azonban kifejezetten jót tesz nekünk.
Az internetnek legalább van valami hasznaA Magyar Fogyasztó Platform idei első konferenciáján részben a szabadidőnk eltöltésének elemzését állította a középpontba. A merész vállalkozás első nagy kihívása magának a szabadidőnek a megfogalmazása, ugyanis a határvonalak kezdenek elmosódni.
Annak ellenére, hogy évek óta másról sem beszélünk, mint a felgyorsult, rohanó világról, "hivatalosan" inkább nő az emberek szabadideje. Természetesen ha az 1800-as évek második felét vesszük alapul, akkor ez - az urbanizáció (rövidebb közlekedési idő), az automatizáció és a nők munkába állása következtében - érthető is. Ha viszont a mai, modern kort vizsgáljuk, inkább az jellemző, hogy nehezen választjuk el egymástól a munkával és a mással töltött időt.
Szabadidő, susogós nadrág
Litkai Gergely, humorista, a Comedy Central főszerkesztője szerint kár pontos definíciókkal bajlódni: szerinte szabadidőnek minősül az az időszak, amikor "apu és anyu szabadidő ruhát ölt magára, és így jelzik, hogy ők most nem munkával töltik idejüket." Ennek egyetlen hátránya, hogy ha az ember nem dolgozik, van ideje gondolkozni a "világ dolgain", ami óhatatlanul is tudatmódosító szerek használatához vezet, ironizált a humorista.
Németh Erzsébet, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa szintén azt vizsgálta, mihez kezdenek hazánk fiai szabadidejükkel. Ő Litkai Gergellyel ellentétben nem a pálinkafogyasztásban találta meg a választ, hanem inkább a képernyőre meredésben. Persze képernyő és képernyő között óriási különbségek vannak: az egyik például kifejezetten jó hatással van társas kapcsolatainkra, míg a másik rombolja azokat.

Melyik reklámot szeretted vagy utáltad a legjobban 2008-ban? Szavazz Te is!
A sokat tévézők félősebbek
A magatartáskutató szakember a televíziózás és az internetezés közti különbségeket vizsgálta az egyénre gyakorolt hatások szempontjából. Németh Erzsébet osztja Gerbner elméletét, miszerint: azok az emberek, akik naponta négy vagy annál is több órát töltenek tévénézéssel, hasonlítani kezdenek egymásra. Természetesen nem külső átváltozásra kell gondolni, mint inkább a világgal, környezetükkel szembeni attitűdök közeledésére.
A kutatóhölgy és kollégái emellett azt a megfigyelést tették, hogy a sokat tévéző emberek ellenségesebben látják a világot - például annak esélyét, hogy hazafele megtámadja őket valaki az utcán, szignifikánsan nagyobb arányban tartják elképzelhetőnek, mint a televíziót mérsékeltebben használó emberek. A kutatócsoport másik érdekes megfigyelése szerint a tévéfüggők könnyebben azonosulnak mind a bal-, mind a jobbszélső álláspontokkal, akár egyidőben is.
Az internet jót tesz kapcsolatainknak
Ezzel szemben az internetezés közel sincs ilyen káros hatással társadalmi kapcsolatainkra, világnézetünkre. Ez nyilván annak köszönhető, hogy a világháló ablak a világ felé, és számos ponton tudunk közösséghez kapcsolódni általa. Számokban is kimutatható eredmények születtek például arra vonatkozóan, hogy az internetet gyakran használó fogyasztók kapcsolatai megbízhatóbbak, erősebbek.
A tévénézőkre vonatkozó adatok mind az ellenkező tendenciát mutatták e kérdéskörben is. Tehát mind az aktív, mind a passzív képernyőnézés igen nagy hatással van gondolkozásunkra, viselkedésünkre.
Otthon ülő típusok vagyunk
Kozák Ákos, a GfK Hungary Piackutató Intézet vezetője szintén azt vizsgálta, milyen tendenciák figyelhetőek meg itthon a szabadidő eltöltésében. A szakember szomorúan állapította meg, hogy mi, magyarok többnyire az otthon végezhető elfoglaltságokat preferáljuk - annak ellenére, hogy a lakosság kétharmada bevallása szerint otthonán kívül tölti szabadidejét.
Ezzel szemben azonban a három leggyakoribb pihenőidőtöltésnek a barátokkal történő beszélgetés, a kertészkedés és a főzés (új receptek kipróbálása) számít nálunk. Ezek pedig többnyire otthon végezhető tevékenységek.
Ezen kívül a megkérdezettetek fele a számítógép előtt pihen, vagy szórakozik. A kultúrára szánt időnk nagyon lassú ütemben emelkedik, 2000-ben ez az arány 7,1 százalék volt, ma nyolc százalék körül van. Összességében azonban a szabadidő és kultúrafogyasztásunk 47,3 százalékkal nőtt az elmúlt nyolc évben.
Ami pedig a jövőt illeti, az amúgy is borús kilátások láttán nem meglepő, hogy a lakosság többsége úgy véli: szabadideje a jövőben csökkenni fog. Bár, ha úgy vesszük, ez akár optimista megközelítés is lehet, ha a munkahelymegtartás szempontjából tették volna fel a kérdést...
Gábor Fanni

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









