Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Magyarországon is rekorder a Harry Potter utolsó része
Nemcsak Észak-Amerikában, hanem világszerte is számos csúcsot döntött hétvégi bevételeivel a Harry Potter-saga nyolcadik, egyben utolsó darabja, amely valószínűleg a Warner Bros. első milliárd dollár feletti bevételt hozó produkciója lesz. A mozi Magyarországon szintén minden idők legnagyobb bevételeit hozta.
A most debütált Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész című alkotás (rendező: David Yates) Észak-Amerikában péntektől vasárnapig 169,6 millió dolláros (32,3 milliárd forintos) jegybevételt hozott, ezzel megdöntötte a rekordot eddig tartó Batman - A sötét lovag című film 2008-ban született 158,4 millió dolláros eredményét.

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!
A Harry Potter-mozi a szerdai bemutató óta a Warner számításai szerint világszerte 475 millió dollárt (91 milliárd forintot) fialt, és minden esélye megvan, hogy a cég első 1 milliárd dollár feletti eredményét produkálja; a jelenlegi csúcsot is egy Harry Potter-film, a tíz évvel ezelőtt bemutatott Harry Potter és a bölcsek köve tartja 974,8 millió dolláros összbevételével.
A Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész nyitóhétvégéje Magyarországon is történelmet írt - tájékoztatott a forgalmazó Intercom. A mozi a minden idők legnagyobb hazai premiernapi bevételeit tartalmazó filmek listáján az első helyre lépett 67 millió forintos bevétellel, megelőzve a toplista élén eddig álló Harry Potter és a félvér herceg 65,5 milliós, valamint a Harry Potter és a Főnix Rendje 61 milliós eredményét. A filmre 52 352 néző váltott jegyet már az első nap, július 15-én, hogy negyven moziban, 3D változatban is, valamint az IMAX moziban megtekintse Harry Potter utolsó kalandját.
A záró epizód Magyarországon a háromnapos nyitó hétvége bevételeinek mindenkori toplistáján is átvette az első helyet 178,1 millió forintos bevétellel, maga mögé utasítva a több mint hat éve rekordtartó Star Wars III - A Sith-ek bosszúja című mozit, amely a bemutatót követő három nap alatt egymillióval kevesebb bevételt hozott.
A varázslófiú újabb kalandjai Nagy-Britanniában 36,6 millió dolláros, Ausztráliában 26,7 millió dolláros bevételt hoztak, mindkettő rekordnyitásnak számít ezekben az országokban.
A magas jegybevételben - amellett, hogy a Harry Potter-sorozat utolsó darabjáról van szó - nagy szerepet játszottak a 3D-s, illetve IMAX-vetítések, hiszen ezekre valamivel drágább a belépő.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









