Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Visa: alig költ többet az unió lakossága, mint tavaly
Az Európai Unióban (EU) lelassult a lakossági kiadások növekedése a harmadik negyedévben, az unió közel félmilliárd lakója csupán 1,2 százalékkal költött többet az egy évvel korábbinál a Visa Europe felmérése szerint.
A kártyatársaság a közleményében azt írta, hogy a lakossági fogyasztás alakulása a gazdasági helyzetet tükrözi: a legnagyobb bajokkal küszködő tagállamokban, főként Írországban és Görögországban kevesebb pénzt költött el a lakosság, mint egy évvel korábban, javult viszont a fogyasztási kedv az unió legnagyobb tagjainál - főként Franciaországban és Nagy-Britanniában -, és a viszonylag lendületesen növekedő keleti tagállamokban, elsősorban Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban.
Ugyanakkor a huszonheteket együttvéve a harmadik negyedévben regisztrálták a legszerényebb bővülést; a lakossági költés éves szintű növekedése az év első három hónapjában mért 2,6 százalékról és a második negyedévi 1,9 százalékról lassult 1,2 százalékra.
A Markit piackutató vállalattal közösen végzett felmérés szerint a lakossági fogyasztás csekély mértékben járult hozzá az unió bruttó hazai termékének (GDP) harmadik negyedévi növekedéséhez, ami számos egyéb tényező mellett arra utal, hogy törékeny a gazdasági fellendülés. Az egyre nagyobb munkanélküliséggel és a várható kormányzati megszorításokkal együtt a legjobb esetben is csak szerény GDP-növekedés várható a következő hónapokban.
A felmérés szerint a harmadik negyedévben az EU-ban forgalomban lévő 227 millió Visa bankkártyával 242 milliárd euró értékben bonyolítottak le tranzakciókat, ami 19,6 százalékos növekedés az előző évihez képest. A kártyabirtokosok egy-egy tranzakció során átlagosan 50,8 eurót költöttek, ami kismértékű csökkentés az előző évi 51 eurós átlaghoz képes.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









