Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Visszahívják az összes 1997 és 2002 között gyártott magyar Suzuki Swiftet
Az esetleges balesetek megelőzése érdekében egy korábban Egerben készített alkatrész rozsdásodása miatt hívta vissza a Suzuki Swift egyes évjáratait a magyar gyártó - írta szerdán a heol.hu
A honlap beszámolója szerint sorra kapják az értesítést azok az autótulajdonosok, akiknek Suzuki Swift típusú járműve 1997. október 1. és 2002. október 1. között hagyta el a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemét. Az autógyártó cég szakemberei az utólagos minőségellenőrzés során észlelték, hogy az első lengéscsillapítók jelentős mértékben elrozsdásodtak.
A zrt. kommunikációs igazgatója, Ruska Viktória arról tájékoztatott, hogy a szóban forgó alkatrész hibája miatt személyi sérüléssel járó baleset nem történt, ám a gyár elkötelezett termékei biztonságossága mellett, ezért az érintett évjáratok átvizsgálásáról döntött. A biztonsági visszahívás 124 ezer 375 Swiftet érint, tulajdonosaikat arról értesítik, hogy a megjelölt márkaszervizben térítés nélkül kicserélik a hibás lengéscsillapítókat.
A problémás alkatrészt korábban az a Budapesten bejegyzett Berva 96 Kft. készítette, amelyet azóta felszámoltak. Az egri cég egyik volt – Swift-tulajdonosként érintett, magát megnevezni nem kívánó – dolgozója annyit mondott, hogy a lengéscsillapítók az akkori szigorú technológiai előírások szerint készültek, az autógyár minőségi ellenőrzés után át is vette őket - olvasható a heol.hu-n.
Azóta viszont kiderült, hogy a rozsdásodás miatt leválhat a kormány-tengelycsonk az első lengéscsillapítókról, ezért a jármű mozgásképtelenné válik.
A szakemberek megjegyezték: az érintett tulajdonosoknak nem kell megvárniuk a gyár behívó levelét, a márkaszervizekben az alvázszám alapján, a "Berva Eger Hungary" jelzéssel ellátott lengéscsillapító ellenőrzése után térítésmentesen elvégzik az újonnan 70 ezer forint értékű alkatrészek cseréjét.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









