Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Visszatérnének a munkaerőpiacra a nyugdíjasok
Minden harmadik, 40-50 év közti brit munkavállalót depresszióssá teszi a nyugdijazás gondolata.
Minden harmadik, 40-50 év közti brit munkavállalót depresszióssá teszi a nyugdíjazás gondolata.
Sokakat nyugtalanít a nyugdíjba vonulás előtti években, mi következik majd a munkával töltött időszak után. Mig az 55 és 64 évesek közt 27 százalék érzi magát depressziósnak a bizonytalan
kilátások miatt, addig a 45 és 54 közti korosztályból már 33 százaléknak okoz lelki problémákat ugyanez. A Prudential biztosítótársaság által végzett felmérésből az is kiderül, hogy a nyugdijasok
negyedének vannak korábban nem tapasztalt anyagi problémái. A vizsgálat szerint a brit munkaerőpiacon 775 ezer aktív munkavállalói koron túllevő ember tett hiábavaló erőfeszítéseket arra, hogy
állást találkon.
A Prudential felmérése szerint a dolgozó férfiak 72 százaléka, a nőknek pedig 85 százaléka semmilyen pénzügyi tartalékot nem halmoz fel idős korára. A valóságban azonban a brit nyugdíjasok
jelentős részének vannak komoly anyagi gondjai.
Nem sok esélye van teljes állásban elhelyezkedni a teliíett álláspiacon a magyar nyugdíjasoknak. Magyarországon a KSH adatai szerint egyre kevesebb idős ember tölti munkával nyugdíjas éveit. A
vizsgált korosztály tagjai a közvetlenül a rendszerváltás előtt mért 174 perc helyett csak 112 percet fordítanak naponta keresőtevékenységre. Pedig a hazai illetmények nem jelentenek biztos
megélhetést: a saját jogú öregségi nyugdíj, a 2003. novemberi emelés után átlagosan 51 400 forint volt, ami a 2004. januári 6,3 százalékos emelés után 54 640 forint lett.
(Menedzsment Fórum)

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







