Visszautalja az APEH a már befizetett ingatlanadót


Hamarosan lekerül az adóhatóság honlapjáról a vagyonadó-kalkulátor, s visszautalják az adófizetőknek a lakóingatlanok után már befizetett vagyonadót is.

Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője az MTI-nek elmondta: az Alkotmánybíróság határozatának Magyar Közlönyben történő kihirdetése után - ez csütörtökön várható - el kell távolítani a kalkulátort az APEH honlapjáról. A már rögzített adatokat az adatvédelmi szabályoknak megfelelően, jegyzőkönyvvel megsemmisítik. Kedden délutánig egyébként 630 ezren töltötték le a kalkulátort, és 16 ezren mentették el az adatokat.

A kalkulátor működtetése minimális informatikai fejlesztést igényelt a szóvivő szerint, ennek költsége mintegy 7 millió forint volt. Vagyonadó bevalláshoz szükséges nyomtatvány mintegy másfél millió csomagban ment ki, összesen kétmilliót gyártottak.

Miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a vagyonadó-törvény lakóingatlanok adóztatására vonatkozó részét, a csomagból egy lapot nem kell kitölteni. E lapok, valamint a csomagokba betett csekkek költsége mintegy 24 millió forint - mondta Bakonyi Ágnes.

Bármily furcsa, az adóhatósághoz már érkezett néhány vagyonadó bevallás, az APEH most méri fel, hogy pontosan mennyi. A lakóingatlanok után befizetett adót természetesen visszautalja az APEH.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.