Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Vízi vidámpark lehelhet életet a balatoni kísértetfaluba
Megdobhatja a balatonfüredi görög falu forgalmát a két héten belül nyitó impozáns vízi vidámpark. Az új létesítmény beruházói még ebben az évben 100 ezer vendéget várnak a fürdő- és wellness-központba, tudta meg az mfor.hu.
Tavaly még hiány volt belőlük (Mfor-montázs)
Június közepén nyitja meg kapuit a Balaton első vízi vidámparkja. A 3,5 hektáron elterülő balatonfüredi létesítmény beruházója a fővárosi székhelyű Masped Annagora Kft., amely 2003-ban megvásárolta, majd felújította az aquapark közelében lévő hányatatott sorsú görög falu építményeit is. "Reményeink szerint az új fürdőkomplexum vendégei felélesztik végre a mediterrán városrészt" - mondta el kérdésünkre Gáspár Tamás, a Kft. ügyvezetője.
A hullámmedencéktől a jégbarlangigA görög falu épületei még az 1990-es évek elején épültek, ám az akkori beruházó bicskája bele- tört a vállalkozásba. A céget felszámolták, így a kuriózumnak szánt bevá- sárlóközpont befejezetlen maradt. A kísértetfalunak is nevezett területhez három évvel ezelőtt jutott hozzá a Masped Annagora Kft., amely mintegy 1,1 milliárd forintot fordított a befejezésére. Az Anna- gora parkra keresztelt piac tavaly nyitotta meg kapuit.
A bevásárlónegyednek épített falucska kereskedői joggal reménykedhetnek abban, hogy a vízi vidámpark meghozza a szerencséjüket. A közel 3 milliárd forintos központ nem csak nyáron, hanem télen is nyitva lesz, melynek köszönhetően jó esély nyílik a balatoni szezon elnyújtására is. Az új létesítmény a melegebb hónapokban egyszerre 3500 látogatót képes kiszolgálni, míg a téli időszakban 500 fürdőzni vágyó szórakozhat a fedett fogadóépületben. Itt két élménymedencét alakítottak ki, melyekhez csúszdák is tartoznak. Ezek mellett éttermek, öltözők és egy wellnessrészleg is a vendégek rendelkezésére áll, illatkamrával, jégbarlanggal, szaunákkal és gőzkabinokkal. A szabad ég alatt két hullámmedence, egy rafting-pálya lassú folyóval, valamint tizenegy csúszda csábítja a látogatókat.
Egy felnőtt jegy várhatóan több ezer forintra rúg majd, de gyerekek és családok számára kedvezmény is igénybe vehető. Télen a nyárinál alacsonyabb árak várják majd a vendégeket.
A görög falu Forrás: www.annagora.com
Gáspár Tamás szerint a beruházás ideális esetben öt-hat év alatt térülhet meg. "Erre az esztendőre 100 ezer vendéget várunk, s ennek érdekében átfogó marketingkampányt indítottunk" - tette hozzá az ügyvezető. - "Hamarosan országszerte óriásplakátokon hívjuk fel a figyelmet Balatonfüred legújabb vonzerejére. Az aquapark reklámjai ezen kívül a rádióban és az interneten is megjelennek, míg a Magyar Turizmus Zrt. külföldre is eljuttatja a hírünket."
A százezres vendégszámmal minden bizonnyal a görög falu vállalkozói is kiegyeznének. A bevásárló-negyed 303 kereskedelmi egységének nagy részét egyébként már értékesítette a Masped, 30 még a tulajdonában van.

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia







