Vizsgálják a magyar főnökök dilemmáit


Vezetői döntéshozatalt vizsgáló kutatás indult, amely során elsősorban a topmenedzserek dilemmáira próbálnak fényt deríteni a mindennapi munkájuk során.

Milyen topdilemmákkal küzd egy magyar vezető – elsősorban ezt próbálja kideríteni a DGS Global Research új kutatása során egy anonim felméréssel.

A kutatásban részt vevő vezetők – ha a kitöltést követően igénylik – térítésmentesen megkapják a menedzserek gyakorlati problémáit az online felmérésre alapozva bemutató országos összefoglalót.

A felmérés eredményeit egy november második felében megjelenő könyvben is szerepeltetik majd. A „Nagykutyák kiskutyáknak, avagy csúcsvezetők kezdő főnököknek” című kötet olyan nem tipikus menedzsmentkönyv lesz, amely a magyar topmenedzserekkel készülő beszélgetések, mélyinterjúk során mutatja be a vezetői problémákat, kihívásokat.

A kérdőívet a kutató cég honlapján találhatják meg az érdeklődők.

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.