Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Völner Pál: 10 éves program kell a nemzeti út- és hídhálózat javításához
Az elmúlt hat évben 4.300 kilométernyi úthálózat újult meg Magyarországon, ám legalább tízéves programra lesz ahhoz szükség, hogy a nemzeti út- és hídhálózat minősége az uniós átlagszintre javuljon - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára a kapuvári Kis-Rába-híd átadási ünnepségén szerdán.
Hangsúlyozta, hogy a kormányzat számára a felújítás és a karbantartás legalább olyan fontos cél, mint a fejlesztések.
Kiemelte: a létesítmény - amelyet gyakorlatilag alapjaitól kellett újjáépíteni - az útpénztárból, azaz a magyar adófizetők hozzájárulásából újult meg.
Hámori György polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a hídfelújítás illeszkedik a jövő tavasszal induló városközpont-rehabilitáció munkái közé.
Az 1902-ben épült, 1945 tavaszán a visszavonuló német csapatok által felrobbantott betonszerkezet helyén 1949-re emeltek újat; ennek a felújítása ért most véget. a 21,3 méteres fesztávú, 20 tonna teherbírású pályarészt a mintegy 100 millió forintból megvalósult munkák során 6,5-ről 8 méteresre, a járdát másfélről kétméteresre szélesítették.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









