Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Völner Pál: autópálya matrica ügyben még novemberben döntés születik
Az autópálya matrica rendszer megváltoztatásával foglalkozik a tárca, az ügyben novemberben várható döntés minisztériumi hatáskörben, ezért még korai lenne konkrétumokról beszélni - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkár szerdán a Magyar Fuvarozói Fórumon.
Az államtitkár hozzátette: a matricarendszer megváltoztatásáról munkatervek léteznek, az ágazati javaslat is megvan, de döntés előtt ennek részleteiről nem kíván beszélni.
Völner Pál emlékeztetett arra, hogy a tárca minden évben felülvizsgálja a matricarendszert az aktuális árak értékmegőrzése érdekében.
A tárca is szorgalmazza a használatarányos útdíj magyarországi bevezetését - mondta Völner Pál.
Hozzátette: a részletekről háttérmunkák folynak, összhangba kell hozni a szakmai elképzeléseket, hogy a használatarányos útdíjat milyen körben, díjjal, járműtípusra, ütemezésben vezessék be.
Az elektronikus útdíj rendszer bevezetésének szakmai előkészítésével is előrehaladt a tárca, de koncepcionális kérdések még itt sem dőltek el - mondta az államtitkár.
MTI

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









