WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság


Lassan maga mögött hagyja a válságot a világ gazdasága, legalábbis ezt jelzik a világkereskedelem adatai, mindamellett a fellendülés tartóssága bizonytalan - fejtette ki egy franciaországi rendezvényen Pascal Lamy, a Kereskedelmi Világszervezet(WTO) vezérigazgatója.

Pascal Lamy szerint különösen az Egyesült Államokban bizonytalan a fellendülés, és viszonylag gyenge Európában, erős viszont a feltörekvő országokban. Ez utóbbi országcsoport lesz a növekedés motorja a következő években.

Európában komoly kihívást jelent a mostani jóléti rendszer fenntartása tekintettel az elöregedő népességre. "Európában 1-2 százalék körüli lehet a gazdasági növekedés üteme, ez másfél százalékponttal kevesebb, mint amennyinek lennie kellene" - mondta Lamy.

WTO adatai szerint a világkereskedelmi forgalom jelenlegi dollárárfolyamon számolva 25,7 százalékkal nőtt az első negyedévben és  25,8 százalékkal  másodikban az egy évvel korábbiakhoz képest. Ugyanakkor a világkereskedelem a jelentős növekedés ellenére még mindig elmarad a 2008-as csúcsától.

A WTO az év egészében a világkereskedelmi forgalom 10 százalékos növekedését várja tavalyhoz képest, amikor a forgalom 12 százalékkal esett vissza.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.