Webanalitika: a hatékonyság mércéje



A fogyasztói magatartás mielőbbi kifürkészésére vagy az igényesen elkészített vállalati honlap sikertelenségére is megoldást jelenthet egy megfelelően kiválasztott webanalitikai szoftver. A módszert itthon még kevesen használják, noha segítségével milliókat spórolhat a vállalat.

Az online marketing évről-évre egyre nagyobb szeletet hasít magának a reklámtortából, terjeszkedése azonban még ma is egyszámjegyű. Ennek köszönhetően méltatlanul kevés figyelmet kap a módszer és hatékonyságának mérése egyaránt. Pedig a fogyasztói magatartás megértése nélkülözhetetlen a cégek sikeréhez.

[ajanlo=286][igazitas=left/]Annak ellenére, hogy a nagyvállalatok internet penetrációja már tavaly 100 százalékos volt, a legalább 5 főt foglalkoztató cégek esetében pedig 2005 első félévében elérte a 75 százalékot, a saját honlapok aránya még mindig igen alacsony. Tavaly a hazai vállalatok harmada rendelkezett saját weblappal, s ezek többsége is kizárólag a termékek és szolgáltatások bemutatására szorítkozott. Kereskedelmi tranzakciók lebonyolítására mindössze a lapok 8 százalékán volt lehetőség.

Igen kevesen számolták, megtérül-e az internetes megjelenésre fordított pénz, érdemes-e újabb fejlesztésekbe fogni. A legtöbb vállalat a befektetés után "szusszan" egy nagyobbat és beletelhet egy-két év, mire webanalitikai módszer alkalmazásán kezdi törni a fejét. Ezt erősítette meg Damjanovich Nebojsa, online kommunikációs tanácsadó és tréner, aki az mfor.hu-nak azt is elmondta, az eszmélés után leginkább ingyenes szoftvert használnak a cégek, ami jóval pontatlanabb eredményeket produkál vagy alkalmatlan a kívánt információk mérésére. Míg egy adott vállalatra szabott szoftverrel fény derülhet rá, mely ponton hagyta abba a fogyasztó a tranzakciót, addig az ingyenes megoldások csak a sikertelenséget jelzik.

Pedig egy részletes elemzéssel akár 5 millió forintot is megtakaríthatunk, hiszen az egész oldal átalakítása helyett csak ott változtatunk, ahol a kiértékelés tükrében arra valóban szükség van. Nemzetközi becslések szerint (NetIQ) egy értékesítési folyamat során 20 ezer látogatóból 75 százalék jut a nyitóoldalon túl, 50 százalék olvassa el a bemutatót, 10 százalék kezdi el a vásárlást, de mindössze 5 százalék akad, aki be is fejezi azt, egyáltalán nem mindegy, mekkora változatásra van szükség újabb 1 százalék megnyerésére. Magyarországi viszonylatban a tanácsadó szerint ez az arány még alacsonyabb, a nagyvállalatoknál vásárlók aránya 3-4, a kisvállalatoknál vásárlóké mindössze 1-2 százalékos.

.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.