Zászlóbontás a Fidesznél - magyaros programot hirdettek Orbánék


Tíz év alatt egymillió új munkahelyet, a magyar áruk és termelők védelmét, valamint a közbeszerzéseknél a magyar cégek helyzetbe hozását ígéri többek között pénteken nyilvánosságra hozott programjában a Fidesz. A legnagyobb ellenzéki párt emellett egyszerűbb adórendszert teremtene, jelentősen csökkentené a bürokráciát, így közvetlenül 300-500 milliárd forinttal mérsékelné a vállalkozások egy évre jutó költségeit. Az MSZP szerint csalódás, hogy a program szinte csak politikai szlogeneket tartalmaz.

Péntek kora délután tette közzé honlapján választási programját a Fidesz. A csaknem 100 oldalas, „Nemzeti ügyek politikája” címet viselő dokumentum gazdaságra vonatkozó részét Matolcsy György jegyzi, aki 2000 és 2002 között az Orbán-kormány gazdasági minisztere volt, és az eddig kiszivárgott hírek szerint - a Fidesz győzelme esetén - hasonló pozíciót tölthet majd be a választások után felálló új kormányban.        

Egymillió új munkahely - de hogyan?

Matolcsy az "Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!" című programjának legelejére a munkanélküliség leküzdésének célkitűzését állította - tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígér az országnak.

Érvelése szerint a Magyarországon működő vállalkozások teremtenek majd ennyi új munkahelyet. Ehhez azonban bizalomra és kiszámítható gazdasági/politikai környezetre van szükség, ami erős költségvetést, stabil költségvetési politikát és kevesebb bürokráciát kíván meg.

Emellett forrásokra, forgótőkére is szükség van ahhoz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, másrészt az új kormányzatnak kiemelt figyelmet kell fordítania a munkaerő-intenzív ágazatokra is. Ennek keretében kiemelt szerepet szánnak az építőiparnak, a mezőgazdaságnak és a turizmusnak, valamint a kreatív iparágaknak, az innovációnak és a K+F-nek.

Megnyirbálnák a bürokráciát

Külön programpontként szerepel, hogy a vállalkozások számára egyszerűbb és teljesíthetőbb feltételeket kell teremteni. Emlékeztetnek arra, hogy a magyarországi vállalkozások adminisztratív terhei európai összehasonlításban rendkívül magasak, egyes becslések szerint éves szinten elérik a GDP 5-6 százalékát, vagyis több mint 1000 milliárd forintot. Ezek olyan költségek, amiket a vállalkozások csak azért fizetnek ki, mert az állami szabályozás bonyolult, túlbürokratizált és kiszámíthatatlan. A felesleges gazdasági bürokrácia okozta költségek megfelezésére külön programot hirdetne az ellenzéki párt. 

Csalódott az MSZP a Fidesz-program láttán

Nincsenek konkrétumok a Fidesz programjában, a tervezet megmarad az általánosságok szintjén – így kommentálta Budai Bernadett, az MSZP szóvivője az ellenzéki párt pénteken ismertetett programját. Hozzátette: csalódás, hogy az szinte csak politikai szlogeneket tartalmaz, és legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Az MSZP szóvivője szerint a legtöbb vállalás esetében nem lehet tudni, hogyan érné el a Fidesz a célt. Nincs válasz arra, hogyan lenne egymillió új munkahely tíz év alatt, és honnan venne el forrásokat a Fidesz, hogy megvalósíthasson egy kijelölt célt. Komoly hiányossága a programnak Budai Bernadett szerint, hogy nem derül ki belőle, letérítené-e az ellenzéki párt a válságkezelő útról Magyarországot.

Forrás: Független Hírügynökség

Az előírások terheinek csökkentésével és az adórendszer egyszerűsítésével közvetlenül 300-500 milliárd forinttal mérséklődnek a vállalkozások egy évre jutó költségei, ígéri a Fidesz.

Magyar üzletet magyar cégeknek

Nagy hangsúlyt fektet az ellenzéki párt programja arra is, hogy előnybe hozza a hazai cégeket a közbeszerzéseknél. Kiemelik: míg az EU tagállamaiban legalább 70 százalékos a hazai cégek nyerési aránya, addig Magyarországon legfeljebb 40 százalékos. A párt célja, hogy Magyarországon is elérjék ez uniós arányt. Az állami intézkedési programnak ezt közvetlen és közvetett - például beszállítói arányok előírása - eszközökkel egyaránt segítenie kell, teszik hozzá.

Ezzel párhuzamosan külön fejezetet szán programjában Matolcsy a magyar termékek, áruk, termelők és fogyasztók védelmére. Utal arra, hogy a belföldi piacok megóvásának fontos eszköze a versenyfelügyelet és a fogyasztóvédelem kiterjedt alkalmazása. A Fidesz szerint állami feladat például a fogyasztók megóvása a hazai piacot jelenleg szinte akadálytalanul elárasztó silány vagy hamisított termékektől, melyek tisztességtelen eszközökkel szorítják ki a hazai kisvállalkozókat a piacról.

A magyar vállalkozások presztízsét, ezáltal versenyképességét példuál a "Kiváló termék" emblémával növelnék. A védjegy célja az élelmiszer-előállítók védelme, a fogyasztók tájékoztatásán keresztül a fogyasztói döntések befolyásolása, az általános élelmiszer-fogyasztási kultúra fejlesztése, valamint az élelmiszergyártók ösztönzése a minőségfejlesztésre. A védjegyet pályázat útján lehetne elnyerni.

Megvédenék a magyar beszállítókat

A dokumentum megjegyzi azt is, hogy a bevásárlóközpontok olykor nyomasztó erőfölénnyel rendelkeznek a hazai beszállítókkal szemben, így kiszolgáltatott helyzetbe hozzák a hazai beszállító kis- és középvállalkozásokat és a gazdákat, gyakorta a beszerzési ár alatt értékesítik termékeiket.

Bár azt a Fidesz is elismeri, hogy a versenyt az állam nem korlátozhatja,  viszont szerinte a mainál jóval aktívabban kellene használnia jelenleg is rendelkezésre álló szabályozási eszközeit a tisztességes kereskedelem érdekében és a hazai beszállítók védelmében. Emellett az államnak segítenie kellene a hazai beszállítók jog- és érdekvédelmi intézményrendszerének kiépítését is.

A legnagyobb ellenzéki párt programja emellett célul tűzi ki a fizetési fegyelem helyreállítását és a fizetési határidők rövidítését, a magyar építőipar beindítását, a mezőgazdaság megújítását, az ország saját, meglévő erőforrásainak (termőföld, víz, energia stb.) kiaknázását, valamint a felsőoktatás és szakképzés célszerűsítését, átképzési és közmunka-programok indítását is.

Menedzsment Fórum  




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.