A recesszió miatt zuhan az infláció itthon


Az infláció a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent, ami kedvező hírnek tekinthető, mondta el az mfor.hu-nak Barta György, a CIB elemzője. A CPI ütemének meredek esése elérhetővé teszi, hogy az éves átlagos infláció akár már jövőre a három százalékos jegybanki célérték alá kerüljön. Igaz ugyanakkor, a gyors ütemcsökkenés részben azt is jelzi, hogy a magyar gazdaság igen mély recesszióba süllyedt.

(Mfor-montázs)

A múlt havi 4,2 százalékos inflációs adat kedvezőbb eredményt mutatott a vártnál, és ez azt vetíti előre, hogy decemberben akár már négy százalék alá süllyedhet az inflációs ütem, véli Barta György. Jelenleg arra lehet számítani, hogy a kedvező süllyedő trend jövő év közepéig folytatódni fog. (A CIB elemzői egyébként 2009 egészére most 2,7 százalékos ütemet jósolnak.) Ez a továbbiakban azt is lehetővé teszi, hogy a jegybank kamatcsökkentési ciklusa folytatódhat, akár most decemberben is lehetőség lesz egy újabb 50 bázispontos vágásra.

Tovább csökkenhet az alapkamat

Az elemző szerint az alapkamat a piaci kockázatok függvényében akár már márciusra visszajuthat arra a szintre, ahol még az októberi rendkívüli kamatemelés előtt volt, azaz 8,5 százalékra. A további csökkentés lehetősége is fennáll, a pénzpiaci körülményektől függően jövő év végéig akár hét százalékos szintre is leeshet az alapkamat.

Az egy izgalmas makrogazdasági kérdés, vajon jó-e nekünk, hogy ilyen gyors ütemben csökken az infláció. Barta György úgy véli, a pénzromlás ütemének gyors mérséklődése a külső tényezőkön – például az energiaárak esésén – kívül részben annak tudható be, hogy a belső kereslet megcsappant. Az infláció ütemének enyhülése abból a szempontból kedvező, hogy az MNB nyugodtan előrehaladhat a lazító ciklusában.

Az inflációs adatközlésnek nem volt jelentős hatása a forint/euró árfolyamra, melyre még mindig inkább a globális kockázatvállalási kedv ingadozásai hatnak. A forint tekintetében még mindig döntő a feltörekvő piacok – és azon belül is Magyarország sebezhetőségének – megítélése.

Már nem menekülnek a külföldiek

Kedvező hír a magyar gazdasággal kapcsolatban az is, hogy az állampapírpiacon jelentős hozamcsökkenést figyelhettünk meg az elmúlt hetekben. Decemberben a hozamgörbe közeli végén 120-150 pontos visszaesést tapasztalhattunk, míg az ennél hosszabb futamidők esetében 50-60 pontos süllyedés ment végbe. Az Államadósság Kezelő Központ 2009-es finanszírozási tervének szerdai publikálása is lefelé nyomta a hozamokat, hiszen az az aukciós kínálat szűkítését helyezte kilátásba.

A külföldi befektetők magyar állampapír-állományát az elmúlt napokban a 2400-2500 milliárd forintos sávban való stagnálás jellemezte. Az őszi hónapok során a külföldiek még egyértelműen nettó eladók voltak; bár ez a folyamat azóta jelentősen lelassult, jelentős vételi szándék részükről még nem látszik.

Még nem múlt el a vihar

A kedvező hírek alapján azonban még nagyon korai lenne arra következtetni, hogy a pénzügyi válság Magyarországra gyakorolt negatív hatásai elmúlóban vannak - elég, ha a reálgazdasági helyzet várható alakulására gondolunk.

Barta György emlékeztetett arra: már korábban is számos alkalommal azt hittük, hogy a krízis nehezén túl vagyunk, és csak ezután érkeztek meg a globális válság újabb és újabb hullámai.

Rövid távon a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Bizottságtól kapott rendkívüli kölcsön segíthet kivédeni az ország elleni spekulációs támadásokat, de még nagyon messze vagyunk a stabilizációtól. Ehhez elsősorban Magyarország sérülékenységének csökkentésére lenne szükség, ehhez pedig nélkülözhetetlenek az átfogó, mély reformok, és a fiskális fegyelem fenntartása.

VMI

Menedzsment Fórum




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.