"A Raiffeisen Bankot kilakoltatjuk Magyarországról"


"A Raiffeisen Bankot Magyarország közellenség bankjának nyilvánítjuk. Gőgös, arrogáns, mindenféle párbeszédre képtelen ügykezelés, az ügyfelek félrevezetése és emberi mivoltuknak, s érdekeiknek semmibevétele, gátlástalan szipolyozás, mértéktelen haszonlesés és könyörtelenség jellemzi a Raiffeisen Bank magatartását" - olvasható a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) hétfőn kiadott közleményében.

"A nemzetközi és hazai pénzügyi körök által mesterségesen gerjesztett pénzügyi válság feloldhatatlan ütközést hozott egyfelől a pénzérdekeket, másfelől az emberi-morális érdekeket mindenek fölé helyező társadalmi erők között. A jogalkotó és végrehajtó politikai osztály nem akarta, a jogalkalmazó közhatalom nem tudta megoldani ezen érdekek sorrendjének egyértelműsítését, a kétféle érdekvilág értékorientált összhangját. Ezért az ütközés kikerülhetetlen: valamelyiküknek meg kell hátrálnia" - olvasható a közleményben, melyet Éliás Ádám, a VÉSZ Mozgalom elnöke írt alá.

A mozgalom 2009. július 17-én ultimátumban szólította fel a bankokat árverezési és kilakoltatási moratórium meghirdetésére a vis maior okok miatt (például a bankok egyoldalú szerződésmódosítása, vagy törlesztés-nehezítése miatt) fizetésképtelenné, vagy csökkent fizetésképességűvé vált adósok egyetlen otthonára vonatkozóan. Bejelentették, hogy a moratóriumot nem hirdető bankokat feketelistán fogják megjelölni. Később meg is született ez a tízes lista a bűnösnek minősített bankokról, majd most a mozgalom megjelölte azt a pénzintézetet, mely szerintük a legtöbbet ártott.

"Felhívjuk a társadalmat: se a lakosság, se a gazdasági társaságok, se az állam ne legyen üzleti partnere a Raiffeisen Banknak ebben az embertelen, minden morális értéket megcsúfoló tevékenységében" - olvasható a VÉSZ közleményében. "Társadalmi összefogással semmisítsük meg a Raiffeisen Bank működését, örök figyelmeztetésül a nemzetközi pénzhatalomnak: mit lehet és mit nem lehet csinálni Magyarországon" - folytatódik az írás.

A VÉSZ szerint lehet, hogy két hét alatt, lehet, hogy két hónap alatt, legkésőbb egy év leforgása alatt le fog zajlani a Raiffeisen Bank működésének megsemmisítése. "Mindenki időben vegye ki a pénzét a Raiffeisen Bankból! Állandósuló akciókkal fogjuk lebénítani a működését. Egyértelműen rögzítjük, hogy ez a fellépés kizárólag a Raiffeisen Bank ellen irányul" - zárul a szövetség közleménye.

A Raiffeisen Bank közleményét, amelyben a VÉSZ állításaira reagált, kedd délben kapta meg szerkesztőségünk.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Raiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forintRaiffeisen: jövő héten tovább is gyengülhet a forint

A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.