Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Beköszöntek a Blahán a 2-es metró új szerelvényei
A kettes metróvonal Blaha Lujza téri állomásán ma éjjel megkezdődtek az új Alstom szerelvényekkel kapcsolatos mentési gyakorlatok. Ezzel párhuzamosan a cég szakemberei beadták azt a háromezer oldalas tervdokumentációt a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, amely az új szerelvények forgalmi engedélyéhez szükséges. A francia metrók ennek megadását követően, várhatóan novemberben állhatnak forgalomba.
Miután a BKV és az Alstom szakemberei a múlt héten a teljes kettes metróvonalon végigvontatták a Metropolis-szerelvényeket, ma éjjel újabb tűzkeresztségen estek át a járművek, tudatta az mfor.hu-val az Alstom.
A mentést gyakorolják
A Blaha Lujza téri állomáson ugyanis ma éjjel kezdetét vette az a kétlépcsős próba, amelynek célja, hogy a tűzoltók az új szerelvényeken is begyakorolják az esetleges műszaki és baleseti mentési munkákat. A próbák során a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság szakemberei felmérik, használhatók-e meglévő műszaki eszközeik az új metrókocsikhoz, elvégzik a szerelvény szét- és összekapcsolási próbáját, valamint emelési gyakorlatát.
Eközben a Franciaországban tesztelt Metropolis-szerelvény a BKV szakemberei szerint is sikeresen teljesítette a tartóssági tesztet, amely során 14 ezer kilométert, azaz a Föld kerületének harmadával megegyező távolságot kellett futnia meghibásodás nélkül. A jármű egy 1,8 kilométeres pályán teljesítette a távot, azaz közel 8000 kört tett meg, miközben 800 méterenként kellett megállnia és kinyitnia az ajtókat. Szakemberek eközben a szerelvény mintegy 81 különböző funkcióját és kényelmi jellemzőjét vizsgálták.
Ezzel egyidőben az Alstom összeállította és benyújtotta a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak azt a 3000 oldalas műszaki tervdokumentációt, amely a végleges típusengedély kiadásához szükséges. A hatóság 60 nap alatt bírálja el az anyagokat, így a szerelvény október vége felé kaphatja meg az engedélyt. Ez alapján az első három, már Budapesten lévő új metrószerelvény november folyamán állhat forgalomba a kettes vonalon.
Megjött, de csúszással
Ez csúszást jelent ahhoz képest, hogy február elején a BKV vezetése még azt állította: a budapestiek már nyáron utazhatnak az új metrókocsikkal. Leszállításukra egyébként már eleve késéssel került sor. Emiatt a főváros korábban kötbérigénnyel lépett fel az Alstommal szemben, a francia cég pedig hasonló lépést jelentett be a négyes metró építésének késése miatt.
Mint ismert, az Alstom Transport és a BKV 2006. május 30-án írta alá a kettes és az újonnan épülő négyes metróvonal új szerelvényeinek tervezésére, gyártására és szállítására vonatkozó szerződést.
215 millió euróba kerültek
A kettes vonalra a francia cég 22 darab, egyenként öt kocsiból álló szerelvényt, a most épülő négyes vonalra pedig 15 darab, egyenként négy kocsiból álló, teljesen automata metrószerelvényt gyárt, mintegy 215 millió euró értékben. A 170 metrókocsi naponta egymillió utast tud majd szállítani a két metróvonalon.
Az M2-re szánt kézivezérlésű jármű 100 méter hosszú, teljes hosszában végigjárható lesz. 1023 utast tud majd szállítani, közülük 209-en utazhatnak üléseken. A négyes metrón 80 méter hosszú, teljes mértékben automata vezérlésű szerelvények futnak majd. Az automata irányítórendszerrel a Siemens szereli fel a kocsikat. Azokat 2010 végéig szállítja le az Alstom, próbaüzemük pedig - a legutóbbi információk szerint - 2011 elejére várható.
W. B.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









