Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
"Jöjjön a Big Bang": a szociális kiadásokat is vágni kell az adó mellett!
"Magyarország számára a Fidesz volt a legjobb választás: vannak céljaik, tudják, honnan hova szeretnének eljutni" - mondta az mfor.hu kérdésére Christian Tegllund Blaabjerg, a Saxo Bank vezető elemzője. A dán szakember szerint a piac gyors reformokat vár Orbán Viktoréktól, el kell dönteni, melyek a legsürgősebb változások, és azokba egy éven belül bele kell vágni. Mfor.hu-interjú.
Christian Tegllund Blaabjerg több diplomát is szerzett: az Aarhusi Egyetemen politikai tudományokból magiszterként végzett, az Aarhusi Kereskedelmi Főiskolát pedig pénzügy szakos diplomával fejezte be. Előbb a dán Novozymes A/S társasághoz került, ahol a kereskedelmi és marketing osztályon kvantitatív elemzésekkel foglalkozott, majd 2007-ben csatlakozott a Saxo Bankhoz. Ma a részvénypiacok és az egyedi részvények elemzése tartozik hozzá. A témáit felülről-lefelé közelítve azonosítja a befektetési környezetet befolyásolni képes, de a felszínen még nem észlelhető makrogazdasági tényezőket. Ezt követően az egyes ágazatok és az egyedi részvények kérdéseire koncentrál. Ezzel a módszerrel állapítja meg, milyen mértékben függnek az egyes részvények a kritikus tényezőktől, helyzetük alapján mennyire ígéretesek, és mennyire vonzó az árazásuk. Állandó vendég a CNBC pénzügyi műsoraiban, illetve a Bloombergen.
- A legutóbbi beszélgetésünkkor januárban azt mondta, hogy Magyarország számára az jelenti a legnagyobb kockázatot, ha a politikusok nem tesznek semmit. Azóta volt egy választás hazánkban. Az új kormányfőn látja a tenni akarást?
- A választások után az új kormánynak meglesz rá a lehetősége, hogy komoly dolgokba vágjon bele. A koalíciós politizálás során mindig az egyensúlyt kell keresni, a Fidesznek azonban kétharmados többségével lesz lehetősége önállóan dönteni. Ekkora támogatottsággal az új kormány lényegében bármit megváltoztathat, amit szeretne. Szerintem Magyarország számára a Fidesz volt a legjobb választás: vannak céljaik, tudják, honnan hova szeretnének eljutni. A szocialistáknál nem látszott az, hogy mondjuk öt éven belül mit akarnak elérni.
- Egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni a következő kormány terveiről: talán lesz adócsökkentés jövőre, a bürokrácia leépítése pedig akár már az idén megkezdődhet. Ezeket a lépéseket pozitívan értékeli?
- Igaz, hogy egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni, de van néhány olyan ötletük, ami egyértelműen pozitív irányba mutat. Ezek az említett lépések például ebbe a kategóriába tartoznak és szembe mennek a mai európai helyzettel, ugyanis a kontinens legtöbb országában éppen adóemelésekre kényszerülnek a kormányok. A bürokrácia csökkentése szintén elkerülhetetlen Magyarországon, ezzel jelentősen csökkenteni lehetne az állami kiadásokat. Emellett viszont a szociális kiadások csökkentésére is szükség lenne, ugyanis a hasonló országokhoz képest Magyarországon túl sok ember kap szociális ellátást az államtól.
- Mi a véleménye Orbán Viktor hitelességéről? Milyen az új miniszterelnök megítélése a nemzetközi befektetők körében?
- Szerintem egyelőre jó a megítélése, elég csak a nagy nemzetközi hitelminősítők reakcióit megnézni: a Standard & Poor's és a Moody's is kedvező elemzéseket közölt Magyarországról a választások után. Ők is bíznak az új kormányban és abban, hogy végrehajtja a szükséges reformokat. Ha elszalasztják ezt a lehetőséget, akkor jöhetnek negatív reakciók, ellenkező esetben viszont pozitívak lehetnek a befektetők az országgal kapcsolatban, a forint pedig erősödhet az euróval szemben.
- Mire lehet elég négy év a Fidesznek? Melyek a legfontosabb reformok, melyekre sort kéne keríteni?
- Szerintem a legfontosabb, hogy gyors döntések szülessenek. Üljenek le, beszéljék meg, mit akarnak változtatni, és vágjanak bele a reformokba egy éven belül. Ha ez megtörténik, akkor két-három éven belül sokkal pozitívabb lesz a végkifejlet, mint ha mondjuk nyolc évig rágódnának a reformokon. A legfontosabb szerintem a bürokrácia leépítése, az állami vállalatok veszteségeinek csökkentése és a szociális kiadások lefaragása.
- A következő hónapokban merre mehet a magyar deviza az euróval szemben?
Morgan Stanley: új IMF-program "csak stressz esetén"
Szükség lenne a kampányfinanszírozás reformjára
Navracsics Tibor: partnerséget kínál a kormány a gazdaság fejlesztéséhez
Varga Mihály: szabadon akarunk dönteni a magánnyugdíjpénztárakról
Kinevezték az uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárt
WSJE: időbe telhet, míg Magyarország megállapodik a hitelezőkkel
- Rövid távon gyengülésre számítok, nyárig akár 285-re is felszökhet az árfolyam, utána azonban az év végére szerintem visszatér majd a jelenlegi 270 körüli szintekhez, mivel addigra várhatóan nyilvánosságra hozza majd terveit az új kormány. Még hosszabb távon pedig, ha megvalósulnak a reformok, akkor további jelentős erősödés jöhet, 2015-re akár 200 forintos eurót is elképzelhetőnek tartok.
- Az utóbbi hónapokban arról lehetett hallani, hogy a Fidesz a választások után tárgyalásokat kezdene a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és az idei hiánycélt felfelé módosítaná. Ezt hogy fogadnák a piacok?
- Szerintem rövid távon elengedhetetlen a hiánycél emelése. Ha strukturális reformokat akar végrehajtani az új kormány, akkor ahhoz a jelenleginél több likviditásra lesz szüksége, ezt pedig azzal érheti el, ha magasabb hiányt engedélyez. Az igazán nagy baj az lenne, ha reformok nélkül nőne a költségvetés hiánya. Ha a kormány le tud tenni egy két-három éves gazdaságpolitikai tervet az asztalra, akkor valóban a Fidesz által említett 6-7 százalék körül lehet az idei hiány, aztán pedig visszatérhetne a jelenlegi 3 százalék körüli szintre.
- Az utóbbi napokban a Fidesz oldaláról többször támadták a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Hogy befolyásolhatná hazánk megítélését, ha az új kormány korlátozná a jegybank függetlenségét?
- Ebben a kérdésben a világ más országaiban sincs teljes egyetértés: az Európai Központi Bank vagy a német jegybank vezére például teljesen független a kormánytól, az Egyesült Államokban viszont a mindenkori elnök nevezi ki a Fed elnökét. Rövid távon a nemzeti bank elnöke elleni támadás bizonytalanságot válthat ki a piacokon, hosszabb távon azonban nincs komoly jelentősége.
- Szintén a legutóbbi beszélgetésünkkor említette, hogy Ön szerint az eurózóna tagországai meg fogják megnteni Görögországot. Az utóbbi napok függvényében továbbra is tartja ezt?
A görög reformfolyamat meghosszabbítását javasolja az Európai Parlament elnöke
Egyre közelebb a görög kilépés: válságtervek készülnek Európában?
Nem reagált a londoni CDS-piac a Papademosz-nyilatkozatra
Lagarde: "minden helyzetre fel kell készülnünk"
Geuró létrehozását javasolja a Deutsche Bank
A brit bankjegynyomda már a drachma visszatérésére készül
- Igen, továbbra is így vélem. Ugyanakkor a megmentés költségei sokkal magasabbak lesznek, mint amire néhány hónappal ezelőtt számítottak. Az egy dolog, hogy a görögök megkapják a már megszavazott 45 milliárd eurós mentőcsomagot, azonban a következő két-három évben további nagyjából 100 milliárd euróra lesz szükségük, hogy átalakítsák a gazdaságukat. Ez pedig komoly nyomást helyez majd az eurózóna gazdaságára, hiszen a görögök megmentésének költségeit be kell építeni a többi tagállam költségvetésébe. És akkor még ott a kérdés: ha megmentik Görögországot, akkor utána mi lesz Portugáliával vagy Spanyolországgal? Az összes ország kisegítése pedig már valóban komoly problémát jelentene az eurózóna számára.
- Akkor viszont nem túl veszélyes dolog a görögöket kihúzni a bajból? Nem fogja ezzel azt üzenni az eurózóna a többi országnak, hogy szükség esetén ők is eurómilliárdokra számíthatnak?
- Németország már most igyekszik tompítani ezeket a hangokat, megakadályozni, hogy hátradőljenek ezek az országok. A németek az utóbbi időben többször fenyegettek azzal, hogy ha a lemaradó országok nem hagynak fel a jelenlegi felelőtlen költségvetési politikájukkal, akkor ők kilépnek az eurózónából. A probléma azonban az, hogy Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Írország nem versenyképes. Nincs versenyképes gazdaságuk, munkaerejük.
- Ön szerint Németország valóban kilép majd az euróövezetből?
- Nem hiszem, hogy tényleg kilépnének, azonban fontos, hogy ezekben az országokban tudatosítsák, mi lesz, ha a németek cserbenhagyják őket.
Beke Károly
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









