A profit az egészségturizmusban nem a fürdőbelépőből vagy a szállodai vendégéjszakákból származik, hanem egyre inkább a kezelésekből; érzékelhető trend a komplexitás, a kezeléseket csomagban kínálják, ami megfelelő marketinggel jól eladható - mondta Várhelyi Tamás, a Szolnoki Főiskola tanára.
hirdetés
A szakember szerint "hiába hisszük magunkról, hogy fürdőnagyhatalom vagyunk, ha a világ mit sem tud erről". Jelenleg jó, ha van 7 nemzetközileg elismert fürdője Magyarországnak, sikeres fejlesztések révén talán egyszer lesz majd 15. Ennyi fürdőhöz mindössze 30-40 kútra van szükség, míg az országban mintegy 1.300 termálkút létezik - vélekedett a szakember.
Várhelyi Tamás úgy vélte, hogy fedett fürdők kellenek Magyarországon is, ahol nem annyira a méret, mint inkább az egyediség a fontos, mert az ilyen jellegű fejlesztések állnak összhangban a világtrendekkel. Fontos az innováció, a know how, sikeressé az válik, aki valami újjal rukkol elő, ehhez pedig elengedhetetlen a tudományos háttér.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.