"Kelet-Európa jól teljesít, csak egy baj van: Magyarország"


130 millió eurós profitot ért el a harmadik negyedévben a Raiffeisen International - jelentette be az osztrák bank csütörtökön. A nyereség jelentősen csökkent az előző negyedévben mért 311 millió euróról, főleg Magyarország okozott fejfájást a bankcsoportnak.

A vártnál kedvezőbb harmadik negyedéves eredményeket közölt csütörtökön a Raiffeisen International annak ellenére is, hogy a becsléseik szerint 100 millió eurós (mintegy 30 milliárd forint) veszteségük lesz a magyarországi devizahitelek kedvezményes végtörlesztésén. A bank kiemelte, hogy elsősorban a magyar kormány intézkedéseinek volt köszönhető a profit jelentős csökkenése július és szeptember között.

Ön szerint Sell vagy Buy? Nyomjon gombot az mfor traderen!

Herbert Stepic, a Raiffeisen International vezérigazgatója egy csütörtökön megjelent interjúban azt jósolta, hogy a második félév várhatóan gyengébb lesz a bank számára, mint az év első hat hónapja, ugyanakkor várakozásai szerint nyereséges lesz a bank. "Kelet-Európa összességében jól teljesít, valójában egy hiba van: Magyarország" - tette hozzá Stepic. A magyar leányvállalat a harmadik negyedévben 152 millió eurós veszteséggel járult hozzá a Raiffeisen számaihoz, ebből szeptember végéig 52 millió eurót tett ki a végtörlesztéshez kapcsolódó értékvesztés.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
85 éves az Unicum újjáélesztője85 éves az Unicum újjáélesztője

A héten volt 85 éves Zwack Péter, aki a rendszerváltáskor újjáélesztette az Unicum márkanevet. A legendás italt 1790 óta gyártják, azonban a második világháború után államosították a családi céget, akkor két Unicum versenyzett, az eredetit Olaszországban gyártották. Az mfor.hu Mesél a múlt című sorozata ezúttal a legendás magyar családi vállalkozást mutatja be.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-25 ] Orbánék nagyon magabiztosak, de Brüsszel még közbeszólhat - Alex1
" Fogadnék 100K forintban, hogy ameddig volt Kisz titk..."
[ 2012-05-25 ] A Malév pilótái közül alig 10 százalék repül ismét - bankár
" Szárnyakat adunk a vágyainak???? ..."
[ 2012-05-25 ] Több ezerrel magasabb lehet a bajba jutott adósok bérleti díja - bankár
" Csak szerencsétlen nyámnyila birkák vagytok, akik k..."
[ 2012-05-25 ] Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia - bodza bokor
" Inkább megyek dögleni a tengerpartra, és jó lesz nek..."
[ 2012-05-24 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.