"Lakossági börze" a román roncsprogram következménye

nyomtatáse-mail küldésCikk betűméretének csökkentése

A román kormány által február közepén elindított program keretein belül már több mint 25 ezer tíz évnél idősebb autót szolgáltattak be tulajdonosaik a roncstelepeken, a gépkocsikért cserében ugyanis 3800 lejes értékutalványt kapnak, amelyekből - a kormányprogram idei újításaként - akár hármat is felhasználhatnak egy új autó megvásárlásához.

A román kormány az idén 50-60 ezer környezetszennyező használt gépkocsinak a forgalomból való kivonását tűzte ki célul.

A roncsautó programnak azonban egyelőre nem volt igazán haszonélvezője a járműipar, ugyanis csak 456 új jármű talált gazdára a roncsprogram keretében, miközben a program elindításától számított első két heten már 20.200 régi autótól váltak meg tulajdonosaik - írta szerdai számában a Krónika című erdélyi napilap.

Ennek az a magyarázata, hogy a használt autókat leadók többsége tovább akarja adni  az utalványokat. Így valóságos "lakossági börze" alakult ki, amelyen - a Krónika szerint - egy utalványnak az értéke 1700 lej. A kormány azonban figyelmeztette a lakosságot, hogy az értékpapíroknak az érvényessége idén novemberben lejár, így ezt követően már nem használhatók fel új autó vásárlására.

MTI



Budapest öt legdrágább eladó lakása

Tévedés lenne azt hinni, hogy a válság miatt eltűntek a drága ingatlanok a fővárosi piacról - éppen ellenkezőleg, most van csak kínálat igazán, ráadásul a gyengébb kereslet miatt még sokszor jelentős alkura is van lehetőség. Körképünk betekintést enged a főváros legdrágább lakásaiba.

Budapest öt legdrágább eladó lakása

.
hirdetés
Komoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalókKomoly károkat okozhatnak a halogató munkavállalók

Sok munkavállaló próbál kibújni a nehéz vagy kellemetlen feladatok teljesítése alól, ám ez a cégek számára sokszor okoz veszteséget. A vezetőknek észlelni kell ezeket a hibákat, és át kell segíteni a beosztottakat a halogatás csapdáján.

.
Olvasói sarok
[ 2010-07-29 ] Jön az első leminősítés a tárgyalások megszakadása után? - kecsop
" végülis Viktor is ezt mondja: „Lesznek még leminős..."
[ 2010-07-29 ] Vizsgálná az energia kiskereskedelmi árát a GVH - Michael Knight
" A beszélgetés megnézhető-meghallgatható a http://www..."
[ 2010-07-28 ] Már az iWiW nyakában lohol a Facebook - Kacsa951
" Mindkét oldalt használom. Valamiért a facebook nekem..."
[ 2010-07-28 ] Üzlet képekben: Mini karácsonyi csomagolás, és sétáló hűtő - Laposka
" Én azt nem értem hogy jött ide a mi Vikink :DD Amú..."
[ 2010-07-28 ] Öt év alatt 3500 milliárd: jövőre kezdhetünk törleszteni - yanktank
" Persze hogy van pénz. Egyszerű számítással kiszámolh..."
További témák >>
hirdetés
.