OMMF: munkaügyi ellenőrzés zajlik a Tescónál


Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Közép-magyarországi szervezete munkaügyi ellenőrzést kezdett a Tesco-Globál Áruházak Zrt. budaörsi telephelyén - mondta Gedeon András, az OMMF szóvivője kedden.

Gedeon András ismertette: az OMMF Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége egy szakszervezeti és egy egyéni bejelentés alapján kezdte meg a vizsgálódást, amely egy-két hétig tarthat. A bejelentésben a munka- és pihenőidő, valamint a szabadságok kiadása kapcsán fogalmaztak meg kifogásokat - mondta a szóvivő.

Az ellenőrzések során kitérnek a nyilvántartások vezetésére is, így összekapcsolódhat a sajtóban megjelent találgatásokkal, amelyek szerint a Tesco nem fizette ki a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésért járó béreket - fogalmazott Gedeon András.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek azt mondta, csalás miatt ismeretlen tettes ellen folytatnak eljárást, az áruház központjában a szükséges bizonyítékok beszerzése érdekében nyomozati cselekményeket hajtanak végre.

Egy tudósító szerint, a telephelyre több civil ruhás ember ment be, köztük rendőrök is.

A múlt héten a Magyar Nemzet azt írta: dolgozói béréből akár hétszázmillió forintot csalhatott el a Tesco Global Áruházak Zrt., mivel nem fizették ki a rendkívüli munkavégzés esetén járó pótlékokat. A Tesco ugyanakkor azt közölte: munkavállalóit minden esetben jogszerűen alkalmazza, és bérüket, illetve a pótlékokat időben megfizeti.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.