"Politikai döntés született" - minden eszközt bevet a Sláger


Szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben kommentálta az ORTT mai döntését a Sláger Rádió vezérigazgatója, Heal Edina. Az alábbiakban változtatás nélkül tesszük közzé álláspontjukat.

"Szomorú nap ez az országnak, a Sláger Rádió hallgatóinak és dolgozóinak!

Ma döntött az ORTT! November 18-ától a határozat szerint másik rádió működik majd a Sláger Rádió helyén. A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallhatnak majd!

A híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger Rádió tette. Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670 millió forinttól esik el a költségvetés!

Mivel politikai döntés született súlyos kárt szenvedett a magyar demokrácia és a sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre.

A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk.  

Köszönjük, hogy eddig is és most is bennünket hallgatnak!

Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatója"




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.