Szakítás 3 év után: dobja Budapestet a legnagyobb fapados


Három év után faképnél hagyja a magyar fővárost a legnagyobb európai fapados légitársaság. A Ryanair a tavalyinál is alacsonyabb díjakat szeretett volna kiharcolni Ferihegyen, cserébe állítólag megnégyszerezte volna budapesti járatai számát. Végül azonban nem tudott zöld ágra vergődni a Budapest Airporttal, inkább Pozsonyban, Krakkóban és Kaunasban lép a gázra. Mfor.hu háttér.

2010. október végén kivonul Ferihegyről a Ryanair, jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Tamás László. A legnagyobb európai fapados légitársaság térségünkért is felelős marketingmenedzsere szerint döntésük végleges, igaz, a vezető az esetleges későbbi visszatérés lehetőségét nem zárta ki.  

Dupla vagy semmire játszott a Ryanair

Szűk egy hónappal ezelőtt a légitársaság már meglebegtette annak lehetőségét, hogy búcsút int Ferihegynek. “Ezután a Budapest Airport (BA) vezetői Dublinban tárgyaltak velünk, de nem fogadták el ajánlatunkat” - magyarázta az mfor.hu kérdésére a menedzser.

Elmondása szerint a Ryanair egy olyan nagyszabású tervet tett le az asztalra, amely szerint 2012 végéig 24 (!) új járatot indítanának Budapestről, és ezzel évi kétmillió új utast hoznának a reptérnek. Cserébe viszont azt kérték, hogy az idén összességében tíz százalékkal emelkedő reptéri költségeik csökkenjenek a tavalyi szint alá - ezt a feltételt viszont a BA a jelek szerint nem volt hajlandó teljesíteni.

BA: nem tudunk mit tenni

A történtekkel kapcsolatban Szilágyi Károly, a BA szóvivője az mfor.hu kérdésére elmondta: a Ryanairrre is ugyanaz az árstrukúra és kedvezményrendszer vonatkozik, mint a többi légitársaságra. Kiemelte, hogy ezen feltételek mellett például a Germanwings és a Wizz Air folyamatosan képes növekedni Ferihegyen. “Ha egy légitársaságnak hiányzik a megfelelő piacismerete és jó marketingje, akkor mi nem tudunk mit tenni” – jegyezte meg a kommunikációs vezető.

Azzal kapcsolatban, fog-e a BA tárgyalásokat kezdeményezni a Ryanairrel szándéka megmásítása érdekében, Szilágyi Károly kitérő választ adott. “Mi továbbra is nyitottak vagyunk” - tette hozzá.

A Ryanair azt szereti, ha nem kell fizetni

A régió más légikikötőivel jobban szót értett a Ryanair: Kaunasban például 9-ről 18-ra növeli a járatszámot, Pozsonyból 23 járatot üzemeltet, és nagy erőkkel van jelen Krakkóban és Kaunasban is.

Hogy hol meddig tart majd a lendületük, az már más kérdés - a szlovák fővárosban például egyelőre “tesztelik a piacot”, mondta Tamás László. Példaként említette még a Kanári-szigeteket, ahová 38 városból repülnek - cserében elmondása szerint ingyen használják a repteret. (Az már más kérdés, hogy ez valószínűleg csak speciális turisztikai támogatások, “pénzbeni visszaosztások” révén éri meg a légikikötőnek - a szerk.)   

Mint ismert, a Ryanair 2007 őszén nagy erőkkel, hét járatot indítva jelent meg Budapesten,  lendülete azonban fokozatosan alábbhagyott. Tavaly már csak négy városba juthattunk el az ír fapadossal, amely idén is ugyanennyi célállomást kínál fel a magyar utasoknak.

A cég 2010-ben eredetileg 180 ezer utast várt Budapesten, nagyjából ugyanannyit, mint tavaly, amivel nincs a legnagyobb öt ferihegyi légitársaság között. A Ryanair első célpontja Magyarországon Sármellék volt, ahonnan 2006 tavasza és 2008 ősze között közlekedtetett járatokat, amelyeket végül - részben az alacsony kihasználtságra hivatkozva - beszüntetett.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.