Rejtett leépítésekbe kezdenek a hazai cégek a válság miatt


Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján már látszik, kik azok, akik igazán veszélyben vannak a gazdasági válság miatt: a cégek ugyanis elsősorban a rugalmasan foglalkoztatott dolgozókat, közülük is a kölcsönzött munkaerőt küldték el első körben. Szakemberek szerint jelentősen megcsappant az ilyen módon foglalkoztatott munkavállalók száma. Ugyanakkor elképzelhető, hogy nem mindenki jelenik meg a hivatalos nyilvántartásban. Mfor.hu háttér.


Sokan búcsút intettekSokan búcsút intettek

A gazdasági válság rámutatott a hazai munkaerőpiac rákfenéjére, nevezetesen arra, hogy milyen bizonytalan a kölcsönzött dolgozók helyzete. Kurdi Ferenc, az egyebek között munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozó Pannon-Work Zrt. munkatársa szerint egyértelműen nagyobb veszélyben van most az ő munkahelyük, hiszen a legtöbb esetben időszakos termelési felfutásokra igénylik őket. Mivel a krízis miatt a legtöbb helyen nincs ilyen helyzet, így a cégeknél először a kölcsönzött dolgozók válnak feleslegessé.

Eszerint a vállalatnál is visszaesett az ily módon foglalkoztatottak létszáma. Elsősorban a járműipari és az elektronikai iparban érdekelt ügyfeleik részéről csökkent az igény, ugyanakkor – tapasztalatuk alapján - a szolgáltatói szektorban egyelőre nincs változás az igényelt létszámban.

Valóban annyi az annyi?

A kormány tavaly év végén még azt közölte, csupán néhány ezer emberről mondható el, hogy a válság negatív hatásai miatt vesztette el munkáját. Ugyanakkor kérdés, valóban megjelennek-e a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoztatottak a hivatalos statisztikákban.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke lapunknak elmondta: elvileg a kikölcsönzéssel foglalkozó cégeknek is van bejelentési kötelezettségük a munkaügyi központ felé, ha csoportos létszámleépítésre kerül sor náluk, vagyis több mint harminc ember veszíti el munkáját. Ebben benne vannak a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak is.

Ugyanakkor elvileg azzal, akinek lejár a szerződése, és a cég, amelynek kikölcsönözték, azt nem hosszabbítja meg, nincs tovább dolga az őt foglalkoztató munkaerő-kölcsönző cégnek – vagyis nem feltétlenül jelenik meg a leépítésekről szóló adatokban. Természetesen megpróbálják kikölcsönözni őket, de ha ez nem sikerül, az utcára kerülnek.

Pataky Péter szerint félő, hogy nem tudni mi lesz ezekkel az emberekkel, ha a gyárak termelési szintje nem áll vissza a korábbi állapotra, hanem a jelenlegi vagy a majdani alacsony szinten marad. Ugyanis – helyzetüknél fogva - a különböző, a krízis kedvezőtlen foglalkoztatási hatásai miatt létrehozott kormányzati támogatásokhoz is nagyon nehezen jutnak hozzá.

Húszezerrel nőtt az álláskeresők száma tavaly év végén

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium adatait tartalmazó, szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentum is arra utal, hogy nem minden, a válság miatt a munkáját elvesztő ember jelenik meg a hivatalos statisztikában. Eszerint ugyanis 2008 utolsó két hónapjában az előző évinél mintegy 20 ezerrel több álláskeresőt vettek nyilvántartásba a munkaügyi kirendeltségek. A teljes regisztrált állomány létszáma 2008 végén 477,4 ezer fő volt, 32 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A szakminisztérium adatai szerint a csoportos létszámleépítésekről szóló bejelentések számának dinamikus növekedése nem volt egységes országosan, nem tejedt ki minden régióra. A jelentés két térséget emel ki, ahol a legélesebben jelentek meg a pénzügyi folyamatok kedvezőtlen foglalkoztatási hatásai: ez a közép- és a nyugat-dunántúli régió, ahol a külföldi érdekeltségű multinacionális vállalkozások nagy számban koncentrálódnak.

Az Audi és a bérmunka

Ebben a régióban működik a győri Audi Hungaria is, ahol a pénzügyi válság miatti megrendeléscsökkenés miatt szintén nem a törzsállomány munkahelyeit bolygatták meg, hanem a kölcsönzött munkaerőtől – vagy legalábbis annak egy részétől – váltak meg. Lőre Péter, a cég vállalati kommunikáció és kormánykapcsolatok igazgatója nem válaszolt konkrétan arra a kérdésünkre, hogy hány ily módon foglalkoztatott munkavállaló szerződését nem hosszabbították meg. Csupán annyit közölt: elenyésző bérmunkaerő dolgozik náluk.

Tavaly októberben viszont még úgy nyilatkozott: jelenleg mintegy 200 dolgozót foglalkoztat kölcsönzött munkaerőként a cég, s közülük negyvennel novembertől nem hosszabbít szerződést. Vajon mi lett a többi, ilyen feltételekkel a társaságnál tevékenykedő munkavállaló sorsa?

A hátrányokat bezzeg "élvezzük"

Kurdi Ferenc szerint ennek a foglalkoztatási formának Magyarországon elsősorban az az előnye, hogy sokaknak ez az egyetlen lehetősége, hogy a munkaerőpiacon maradjon, vagy oda bekerüljön. Nyugaton sok speciális szakember egy-egy projektre szerződik kölcsönzöttként, hiszen nem akarja hosszabb távra lekötni magát. Ettől azonban hazánkban még nagyon messze járunk – tette hozzá a szakember.

Jelenleg inkább a hátrányokat "élvezik" a dolgozók, mivel nagyobb bizonytalanságban, általában alacsonyabb bérért foglalkoztatják őket – számuk egyébként tavaly év végén meghaladta a százezres nagyságrendet.

A munkáltató előnyei kikölcsönzött munkavállaló esetén: gyorsabban, rugalmasan (a toborzást, kiválasztást a kölcsönző cég végzi), adminisztráció-mentesen juthat munkavállalókhoz, a dolgozók nem növelik a cég alkalmazotti létszámát, bérüket a cég nem bérként, hanem szolgáltatási költségként fizeti ki (a költségszerkezet átalakul), egyszerűbb tőlük megválni. Ugyanakkor - a közhiedelemmel ellentétben - ritkán olcsóbb a kölcsönzött munkavállaló a saját alkalmazottnál.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.