"A pártember odacsap az asztalra" - Hétfőtől megint vasutassztrájk


Hétfő reggeltől folytatódik a vasutasok munkabeszüntetése. Gaskóék a tervezett vonalbezárások és azok módja ellen tiltakoznak ily módon – a minisztérium szerint elhamarkodott az akciójuk.

Hétfőn üzemkezdettől folytatódik a vasutassztrájk - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke vasárnap Budapesten. Emiatt megítélése szerint kiszámíthatatlan lesz a közlekedés, a vonatok nagy része nem fog közlekedni, amelyiket pedig elindítják, bizonytalan lesz, hogy meddig jut el, tette hozzá. A munkabeszüntetéssel a közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatos kormányzati tervek és az ezzel járó elbocsátások ellen tiltakoznak.

A VDSZSZ elnöke kitért arra, hogy szombaton 18 óra után a MÁV-tól elektronikusan megkapták a jövő évi menetrend tervezetet, amelyhez mellékelték a felszámolandó vonalakat is, eszerint 30 vonalon szűnik meg a személyszállítás a decemberben életbe lépő menetrendben.

Gaskó szerint paródia folyik

Paródiának nevezte, ahogyan a vasútvonalak bezárását kezeli a szaktárca. Tapasztalatuk szerint ahol a "pártember" erősen "odacsapott az asztalra", ott nincs vonalbezárás. A VDSZSZ visszautasítja, hogy "bratyi módon" döntsenek a vasutasok tízezreit, az utasok százezreit érintő vasúti közlekedésről - mondta Gaskó István.

Utalt arra, hogy az autóbusz-közlekedésben is 4,5 milliárd forinttal kevesebb állami költségtérítést akar a kormány adni jövőre, ami 20-30 százalékos kapacitáscsökkenést jelenthet a Volán-társaságoknál. A vasútnál a 40 milliárd forint megvonás, a vonalbezárások a vasutas-munkahelyeket is veszélyeztetik. A pályavasútnál mintegy 5000 dolgozót - többségében forgalmi szolgálattevőket, váltókezelőket, kocsirendezőket érint a leépítés, de MÁV-csoportszinten ez akár tízezer is lehet.

A szakszervezet számítása szerint a 30 vasúti vonal bezárása megközelítően 1 milliárd forint, vagy még annyit megtakarítást sem jelent, ebből a 40 milliárd forint megvonást nem lehet megoldani, így további megszorítások, elbocsátások várhatók a vasútnál.

Hónig: van még idő változtatni

Korainak és elhamarkodottnak nevezte a VDSZSZ sztrájkját Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a tárgyalások folyamatban vannak, legközelebb október 20-án egyeztetnek a vasutas érdekképviseletekkel. Hangsúlyozta: van még idő vitatkozni a vasút átalakításáról, a döntések nem születtek meg a menetrendről, vannak még nyitott kérdések. A szakszervezeteknek szombaton megküldték a menetrendi javaslatot, amely még munkaanyag, október 31-éig kell eldönteni, hol legyen vasúti közszolgáltatás.

Hónig kifejtette: nem igaz, hogy összesen 3000 kilométeren fogják megrendelni a vasúti közszolgáltatást jövőre, a szakszervezetek megküldött anyagból ugyanis kiderül, hogy ennek a duplájáról van szó - jelentette ki a tárcavezető. Néhány vonalon azért nem rendelnének közszolgáltatást, mert kevés az utas, és párhuzamosan járna a vasút az ugyancsak állami forrásból finanszírozott autóbusszal.

A miniszter hangsúlyozta: minden vonalon, ahol eddig volt közszolgálati személyszállítás, ott ez megmarad, a párhuzamosság szűnik meg.

Hónig Péter kiemelte, ahol nem kívánják jövőre megrendelni a vasúti közszolgáltatást, ott a teherforgalom továbbra is megmarad, és ha valaki üzleti alapon akarja végezni a személyszállítást, arra is lesz lehetőség.

A tárca vezetője kitért arra, hogy öt szakszervezetből néggyel eredményesek a tárgyalások a vasútról. Sikerült meghatározni a vasutasokat érintő problémákat, a nyugdíjazás és a menetdíj-kedvezmények ügyében pedig előreléptek a megbeszéléseken. Sajnálja, hogy az ötödik szakszervezettel nem sikerült érdemi haladást elérni - tette hozzá.

Hónig Péter elmondta, hogy az országos jelentőségű, mintegy 4000 kilométeres hálózaton lényegesen javulni fog a menetrend, mert kiszámítható, ütemes közlekedési rendet vezetnek be, és 10 perccel csökken a menetidő.

Nyolcmilliárdot spórolnak

A megtakarításokkal kapcsolatban a közlekedési miniszter megjegyezte, hogy a vasútvonalakon a közvetlen hatás jövőre 3 milliárd forint lesz. A spórolás a társaságokon végigvonul, összességében 8 milliárd forintot takarítanak meg a vasútnál 2010-ben. Ennek keretében javítják a vállalati hatékonyságot, megkezdődött a menedzsment átalakítása és átvizsgálják a beszállítói szerződéseket.

Ami a holnapi sztrájkot illeti, a Volán-társaságok készen állnak arra, hogy a vonatokról lemaradó utasokat elvigyék, s ha szükséges, több buszt állítanak be - mondta Csepi Lajos közlekedési szakállamtitkár vasárnap az MTI-nek. A busztársaságok a munkabeszüntetés által érintett területeken járataikon elfogadják a MÁV-START Zrt. által kibocsátott vasúti bérleteket a sztrájk ideje alatt.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Mesél a Malév múltjaMesél a Malév múltja

Február 3-án hajnalban, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után nem szálltak fel a Malév repülőgépek. A nemzeti légitársaság története 1946 és 2012 között.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 10:27 ] Végre leszállt a Malév - olm
" Zsiday Úr! Elmagyarázná nekem, hogy a Malév 2010. év..."
[ 02:11 ] Malév után következik a BKV? - borosspet
" Ender: (...) Vannak olyan dolgok, amelyeket nem érde..."
[ 2012-02-03 ] Vámosi: ha van mód béremelésre, érdemes a SZÉP-kártyát alkalmazni - Sztrogoff
" Sztrogoff: "Ha üzenni akar az mfor.hu szerkesztőségé..."
[ 2012-02-03 ] Pénteken reggel leállt a Malév - banhegyi
" Orbán csontvázára lenne jó most már rátalálni. Na ne..."
[ 2012-02-02 ] Nem elég öreg a rally, hogy megpusztuljon - tözsdebéka
" Hihetetlen,de jan.9.-e körül fordult át pozítív tart..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.