Magyarországra nézve lesújtó eredményt hozott az a csütörtökön közzétett uniós felmérés, amely idegennyelv-ismeret alapján rangsorolta az EU tagországait. Az elemzés szerint négyből három magyar egyetlen idegen nyelvet sem beszél, amivel abszolút sereghajtók vagyunk Európában.
(Mfor-montázs)
Saját bevallása szerint egyetlen idegen nyelvet sem beszél a magyarok 74,8 százaléka, derül ki a Eurostat uniós statisztikai hivatal csütörtökön közzétett felméréséből. Az egy nyelvet ismerők aránya mindössze 17,6 százalék, a legalább két idegen nyelven érintkezni képes emberek (7,7 százalék) pedig egyenesen ritkaságszámba mennek hazánkban.
Mindenkitől leszakadtunk
Az első szempontot figyelembe véve Magyarország messze a legrosszabb mutatókkal rendelkezik az Unióban, amit jelez, hogy még az előttünk lévő Portugáliában is minden második ember tud legalább egy idegen nyelven.
A mezőny hátsó felében található még Spanyolország (46,6 százalék), Bulgária (44,1 százalék), Görögország (43,4 százalék), Franciaország (41,2 százalék) és Olaszország (38,6 százalék) – azaz Dél-Európában általában nem igazán törik magukat az emberek egy másik nyelv uralásáért. Északon mindenki tud angolul
Az orosz a második
A felmérésbe bevont országok többségében a legelterjedtebb idegen nyelv az angol. Második helyen az orosz áll (a három balti államon kívül Lengyelországban és Bulgáriában is favorit), míg a francia a briteknél van a topon.
Ezzel ellentétes képet mutat Észak-Európa, ahol fehér hollónak számít a csak a saját anyanyelvén beszélni képes ember. A térségben az első hely Norvégiáé, ahol 100 emberből 97 állította, hogy a norvég mellett még egy nyelvet ismer. A második helyezett svédeknek sincs miért szégyenkezniük, hiszen 100 svédből mindössze öt olyan akad, aki csak kézzel-lábbal képes kommunikálni egy arra tévedt idegennel.
Érdekesség, hogy az abszolút első helyet a litvánok (2,5 százalék), a negyediket a lettek (5,1 százalék), az ötödiket pedig a szlovákok (7,6 százalék) bitorolják. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a balti államok lakói természetesen nem angolban, hanem oroszban jeleskednek, a szlovákok esetében pedig az Eurostat a cseh nyelvet is elismerte idegen nyelvként.
A lengyelek is verik a magyarokat
A felmérésről
A 2007-ben készült felmérés során az Eurostat a 25-64 éves korosztályba tartozó embereket kérdezte arról, hogy saját megítélésük szerint beszélnek-e idegen nyelveket. Dánia, Írország, Luxemburg, Málta, Hollandia és Románia nem közölt adatokat.
Ez azonban nem vigasztalhatja a magyarokat – már csak azért sem, mert térségünk többi országa is mérföldekkel jár előttünk. Példa erre Szlovénia, ahol a felnőtt lakosságnak mindössze 7,7 százaléka nem beszél egy nyelvet sem a szlovénon kívül. Szintén jó eredményt produkált Észtország (13,6 százalék), de a horvátok (31,4 százalék), a csehek (31,9 százalék) és a lengyelek (37,3 százalék) is nagyságrendekkel jobb eredményt produkáltak hazánknál.
Nem kerültek be egyébként az élmezőnybe a nagy nyugat-európai országok, mint például Nagy-Britannia. A szigetlakóknál háromból kettő ember beszél saját bevallása szerint egy idegen nyelvet – többségük franciát.
Nem jó reklám a befektetők szemében
hirdetés
A briteknél némileg jobban szerepeltek a németek, akiknél csaknem 72 százalék a németen kívül más nyelven is tudók aránya.
Az egész EU lakosságát tekintve egyébként jókora többségben vannak azok, akik nem csak anyanyelvükön képesek kommunikálni: arányuk csaknem 64 százalékra rúg a 25-64 év közötti népességen belül.
A magyarok gyászos szereplése már csak azért is figyelmeztető jel, mivel a külföldi cégek a befektetési helyszínek kiválasztásánál általában az alapfeltételek között szerepeltetik, hogy az adott országban legyen elég, használható nyelvtudással rendelkező munkaerő.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!