Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
"Teszünk rá, ha terhes az utas" - újabb botrányszagú húzás a Ryanairtől
A közelmúltban újabb polgárpukkasztó, ámde ügyesen kitervelt PR-fogással hívta fel magára a figyelmet a Ryanair. A Magyarországon is jelen lévő légitársaság egy Elton John-sláger trágár átköltésével kíván reklámot csinálni legújabb vad, de véresen komolyan gondolt ötletének, az állóhelyek meghonosításának a repülőgépeken. Az új Ryanair-sláger azt üzeni az utasoknak, hogy "magasról teszünk rátok, a lényeg, hogy mi meggazdagodjunk." Őszinteség terén amúgy valóban lenne mit tanulniuk a jól betanult PR-dumát nyomó cégeknek a Ryanairtől, amely azért valószínűleg mégsem ennek, hanem nehezen verhető árainak köszönhetően lett Európa legtöbb utast szállító diszkont-légitársasága.
A vezér, aki így szereti a cégét (Forrás: YouTube) Újabb nem mindennapi PR-fogással próbálja magára irányítani a média és ezáltal a közvélemény figyelmét a vezető európai fapados légitársaság extravagáns vezére. Michael O’Leary a cég honlapjáról is elérhető videón legújabb költségkímélő ötletének, az állóhelyek meghonosításának próbál hírverést csapni egy Elton John-sláger, az "I’m still standing" ("Még mindig állok") átiratával ("You ’re still standing" - "Mindannyian álltok").
A taplóság mint céges policy
A nem véletlenül az uborkaszezon kellős közepére időzített dalocska nem csak - nem minden szándék nélküli - képi igénytelenségével, hanem sokakat talán megbotránkoztató, de éppen ezáltal a cég profiljába illő szövegével próbál figyelmet generálni. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az állóhelyekről szóló javaslat bejelentésével szinte egy időben publikált videó két hét alatt csaknem 30 ezer látogatót vonzott a YouTube-on.
A természetesen suta "rímekkel", pongyolán megírt szövegben O’Leary többek között azt énekli nagy vigyorok közepette az arcunkba, hogy neki minél több hely kell a gépein, ezért "mind állni fogunk", és "rohadtul nem érdekli", ha "sérült a lábunk", vagy éppen "terhesek vagy öregek" vagyunk. A lényeg, hogy "szerencsétlen szardíniákként be tudjon minket préselni a gépeibe." Majd a végén, a hahotázástól alig érthetően még megjegyzi, hogy milyen jól meg fog gazdagodni mindezen. (Azt már Olvasóinkra bízzuk, hogy O’Leary legújabb húzása vicces, nevetésre ingerlő vagy szimplán tapló, minősíthetetlen - a szerk.)
Orális szex a businessen
A Ryanair Magyarországon elsőként Sármelléken jelent meg, még 2006 tavaszán, ahol azonban tavaly ősszel beszüntette üzemelését. Ferihegyre 2007 ősze óta repül a légitársaság, azonban a kezdeti nagy lendületből visszavett a cég - a kínált célállomások száma hétről négyre apadt.
O’Leary-nek egyébként már korábban sem kellett a szomszédba mennie ötletért annak érdekében, hogy ingyen az újságok címlapjára kerüljön. Egy 2008 nyári németországi sajtótájékoztatón például kifejtette: ha a Ryanair járatokat indítana az USA-ba, akkor a turistaosztályra tíz euróba, a business osztályra viszont négy-öt ezer euróba kerülne egy jegy. Igaz, utóbbi osztályt igénybe vevők ágyban utazhatnának, és orális szexben részesítenék őket, tette hozzá vigyorogva.
Egyes túlbuzgó újságírók egyébként később megerősítést kértek a cég sajtóosztályán, amire azt a választ kapták, hogy a főnök úr csak viccelt, és mindenki jót nevetett az egészen… (Azt nem tudjuk, hogy a légikisasszonyok is ilyen jót mulattak-e azon, hogy prostituáltakként jelentek meg O’Leary fantáziájában. Persze az is lehet, hogy profikat szerződtetett volna a feladatra - a szerk.)
Szintén meglehetősen vegyes visszhangot váltott ki O’Leary azon beszólása, miszerint "hájadót" kellene fizettetni a túl nehéz utasokkal. Ezt azzal indokolta, hogy egy közvélemény-kutatás során állítólag a megkérdezettek egyharmada voksolt az elhízott utasok "megbüntetése" mellett.
Állóhelyek féláron - vagy ingyen
Míg a fenti két ötlet valószínűleg soha nem fog megvalósulni, addig az állóhelyek bevezetését komolyan gondolja a Ryanair vezére. Ezt jelzi legalábbis, hogy már tárgyalt is az amerikai Boeing repülőgépgyártóval olyan típusú utasszállítók tervezéséről, amelyeken állóhelyek is lennének. Egyelőre az ír repülésügyi hatóság jóváhagyását várják az új flotta megrendeléséhez. Emellett a honlapján közölt felmérésben már azt tudakolja a légitársaság, hogy ingyen vagy csak fél áron lennénk hajlandóak egy maximum egy órás repülőutat állva "abszolválni."
Ami a technikai részleteket illeti, az állóhely valójában egy bárszékszerű, a vonatok étkezőkocsiiban található ülésekhez hasonló "szerkezetet" jelent, amelyen az utasok "vertikális pozícióban", biztonsági övvel lefixálva utaznának. O’Leary az ötletet a kínai Spring légitársaságtól "lopta", amely az újítás révén ötven százalékkal növelte gépeinek kapacitását, és húsz százalékkal csökkentette a költségeket, nyilatkozta a vezér a Sky Newsnak. A Ryanair egyébként összesen 12 hagyományos ülést váltana fel kvázi állóhelyekkel.
Visszafogják magukat
Az talán nem véletlen, hogy a cég épp most próbálja valóra váltani hatékonyságot növelő és új bevételi forrást generáló ötletét. A 2008-ig stabil nyereséggel működő cég ugyanis igencsak megérzi a válságot, a márciussal zárult pénzügyi évet 169,2 millió eurós veszteséggel zárta. A negatív eredmény hátterében az Aer Lingus légitársaságban meglévő részesedésének értékvesztése, továbbá flottájának ritkítása és leértékelése áll. Ez volt egyébként a cég eddigi első, teljes évi nettó vesztesége. Ha az egyszeri tételeket nem számítjuk, akkor 105 millió euró volt tavaly az adózott eredmény, ami 78 százalékkal kevesebb az előző évi 480,9 milliónál.
Nem túl jó jel, hogy a héten a fapados bejelentette: a téli szezonban negyven százalékkal csökkenti kapacitásait egyik fő bázisán, a londoni Stansted repülőtéren. Az Irish Times szerint az itt állomásozó gépek számát 24-re csökkenti majd, aminek következményeként mintegy 2,5 millióval kevesebb utasuk lesz majd a szezonban.
W. B.
Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1061 Székely Bertalan u., Budapest VI. ker, 14 000 000 Ft
Eladó családi ház 1221 Budapest XXII. ker, 39 900 000 Ft
Eladó családi ház 2737 Kassai u., Ceglédbercel, Pest, 9 500 000 Ft
Eladó lakás 8100 Erdõdy, Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó lakás 1051 Váci u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1061 Paulay Ede u., Budapest VI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1051 Kossuth Lajos u., Budapest V. ker, 100 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1221 Liliomdomb Lakópark, Budapest XXII. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Viza u. , Budapest XIII. ker, 120 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 81 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Magyar milliomosok szórakozása lesz nyáron a londoni olimpia









